ítélet

2018.12.31. 09:30

Füves cigit szívtak el egy autóban

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat egy 20 éves bogyiszlói férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A vádlott tavaly május 27-én este Szekszárdon egy ma már nem üzemelő vállalat korábbi területén, barátai társaságában egy személyautóban ülve zenét hallgatott. A férfi egyik barátja korábban Budapesten ismeretlen személytől úgynevezett „füvet” vásárolt, melynek vételárához a vádlott is hozzájárult. A két férfi a kábító hatású anyagot cigaretta formájában fogyasztotta el. Éjfél után igazoltatták őket a rendőrjárőrök, melynek során a ruhájuk és az autó átvizsgálásakor a vádlott által használt jobb első ülés alatt, valamint a barátja táskájában kábítószert találtak és foglaltak le. A vádlott szervezetéből kábítószer hatóanyagát, valamint új pszichoaktív anyag hatóanyagát is kimutatták az igazságügyi szakértői vizsgálatok. A tőle lefoglalt fehér kristályos anyag is olyan vegyületet tartalmazott, amely ilyennek minősül. A vádlottal és barátjával szemben az ügyészség tavaly októberben egy évre elhalasztotta a vádemelést azzal, hogy kötelezte őket, hogy hat hónapig tartó folyamatos kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vegyenek részt. A vádlott barátja ennek eleget is tett, így vele szemben az ügyészség az eljárást megszüntette.

A vádlott azonban nem teljesítette a számára előírt kötelezettséget. Vele szemben az ügyészég tárgyalás mellőzésével az ügyiratok alapján eljárva, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában