Szekszárdi Rendőrkapitányság

2020.01.14. 11:30

Színvonalas szakmai munkát vár az új kapitány

Gyalogos járőrként kezdte, majd szinte minden szakmai lépcsőfokot bejárt a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője. Fontosnak tartja a jó munkahelyi légkört, a folyamatos párbeszédet az önkormányzatokkal és a lakossággal.

Ihárosi Ibolya

Dr. Marcsek Sándor, a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője

Fotó: Mártonfai Dénes

Dr. Marcsek Sándor, a Szekszárdi Rendőrkapitányság 54 éves új vezetője számára a civil élet tizennyolc éves koráig tartott, 1987. június elsejével kezdte meg a szolgálatot Bonyhádon. Közben másfél évig sorkatona volt a határőrségnél. Ezt követően a szó szoros értelmében minden lépcsőfokot végigjárt, ami a rendőrségen egyáltalán lehetséges. Gyalogos járőrként kezdett, majd Szegeden elvégezte a 10 hónapos tiszthelyettes-képző iskolát. A nyári gyakorlatot a szekszárdi kapitányságon töltötte, majd körzeti megbízott lett, amihez kevés volt ez a szakmai végzettség. Szekszárdon indult egy zászlós képzés, amit szintén elvégzett. Bonyhádon rendészetiről 1992-ben került a bűnügyi területre, ahol nyomozó, majd vizsgáló volt. Ismét egyenruhás lett 1995-ben, először a közlekedésrendészeti alosztályt, majd 1999-től a közlekedésrendészeti osztályt vezette. Ezt követően az összevont közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály élére került, nem sokkal később kapitányságvezető-helyettesnek nevezték ki, 2006. augusztus 31-el bízták meg a bonyhádi kapitányságvezetői feladatok ellátásával, majd a következő év februárjában nevezték ki.

Dr. Marcsek Sándor, a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője Fotó: Mártonfai Dénes

Szolgálati ideje mintegy felében a későbbiekben is tanult. Diplomát szerzett a kaposvári tanítóképző főiskolán, felsőfokú rendőrszakmai képzésen vett részt, jogászként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, közigazgatási és rendészeti szakvizsgát tett. Emellett folyamatosan továbbképzéseken vett részt. 2020. január elsejétől a Szekszárdi Rendőrkapitányság megbízott vezetője.

A kapitányság működési területéhez tartozik a szekszárdi és a tolnai járás 21 települése. A kapitányságvezetői munkát csak a gyakorlatban lehet megtanulni, nincs hozzá tankönyv. Kérdésünkre elmondta, hogy természeténél fogva szereti a rendet, fegyelmet. A bonyhádi kapitányi poszton eltöltött tizenhárom év alatt előfordult, hogy valakitől meg kellett válni. Céljai közé tartozik, hogy jó kollektívát tartson fenn Szekszárdon is, és az, hogy munkatársai szeressenek bemenni dolgozni. Az biztos, mondta, hogy ha valamelyiküknek gondja, problémája van, akkor igyekszik segíteni, mert nem csak az a feladata, hogy „dolgoztassa” a beosztottjait, hanem az is, hogy gondoskodjon róluk. Ugyanakkor a kiadott utasítások végrehajtását ellenőrizni kell.

Fel fogja térképezni a településeken azokat a helyeket, ahol rendészeti eszközökkel megoldható probléma van, és ezeket személyesen meg is nézi. Ahol indokolt, fokozni kell a rendőri jelenlétet, tette hozzá. Ugyancsak nagyon fontosnak tartja a párbeszédet a lakossággal és az önkormányzatokkal. Ennek jegyében valamennyi polgármestert megkeresi.

– Az az elvem, hogy nem akkor akarok tudni a problémákról, amikor egy évben egyszer elmegyek beszámolni a képviselő-testület előtt. Folyamatosan tudni szeretném, milyen problémák foglalkoztatják a lakosságot, mitől félnek, mi az, ami bántja őket. Nem fordulhat elő, hogy a beszámoló alkalmából húszpontos listát kapjak a felhalmozódott ügyekről.

Nehogy meginogjon a biztonságérzet

A problémákat folyamatosan meg kell oldani, mert ha egyszer meginog a lakosság szubjektív közbiztonsági érzete, akkor azt utána már nagyon nehéz lenne és hosszú ideig tartana visszahozni, fogalmazott Marcsek Sándor. Szeretné a lakosságot közvetlenül is megszólítani, ennek már kialakult formája a konzultációs fórum, amelyet minden településen évente legalább egyszer megtartanak. Ugyancsak nagyon fontos e téren is a körzeti megbízottak szerepe, akikkel fogadóórákon is találkozhat a lakosság. A Tolnai Rendőrőrs önálló osztály jogállású, míg a bátaszéki alosztályként működik a közrendvédelmi osztály kötelékében. Az ottdolgozók nyilván most is közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal. Nyugodt, kiegyensúlyozott, magas szakmai színvonalú munkát kér minden munkatársától a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában