rendőrségi hírek

2021.04.27. 19:24

Három embercsempészt is elfogtak

A rendőrök három embercsempésszel és tizennégy illegális migránssal szemben intézkedtek a nap folyamán.

TEOL

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai – a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály munkatársainak jelzésére és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőreinek közreműködésével – április 27-én 6 óra 25 perckor a dunaföldvári Beszédes József hídon ellenőriztek egy grúz rendszámú személygépkocsit. A járművet egy örmény származású német állampolgárságú férfi vezette, aki hét, magukat szír állampolgárnak valló személyt szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. A rendőrök a sofőrt, valamint az utasait elfogták és előállították.

A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei – a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztály munkatársainak jelzése alapján – április 27-én 8 óra 15 perckor az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 135-ös kilométerszelvény közelében, Szekszárd térségében ellenőriztek egy moldáv rendszámú kisbuszt. A járművet egy moldáv-bolgár állampolgárságú férfi vezette, aki hét, magukat szír állampolgárnak valló személyt szállított. Az egyenruhások, ezzel az elfogással azonos időben, intézkedés alá vonták a sofőr társát, egy moldáv-román állampolgárt, aki a gyanú szerint előfutóként segítette az embercsempész tevékenységét. A rendőrök mindkét sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

 

Ezek is érdekelhetik