vádemelés

2021.08.11. 09:30

Riadalmat keltett botrányos viselkedésével az agresszív férfi

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 33 éves, büntetett előéletű férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség.

Ihárosi Ibolya

Forrás: Shutterstock

E szerint a vádlott és barátnője március 2-án délután gyalogosan ment az utcán, amikor észrevették az út túloldalán sétáló férfit, akivel a vádlott haragos viszonyban volt, mert korábban összeszólalkoztak a barátnője miatt. A vádlott kiabálva, trágár kifejezéseket használva elindult a férfi felé, aki ezért számított rá, hogy a vádlott megtámadja. Ezért hátrálni kezdett és a kezét védekezésképpen maga elé emelte.

Amint egymás közelébe értek, a vádlott azonnal egy alulról felfelé irányuló mozdulattal, ököllel a sértett feje felé ütött. Az ütés azonban a védekező férfi bal alkarját találta el, igazolt sérülést nem okozott. Ezután a vádlott a barátnőjével együtt elhagyta a helyszínt, a megtámadott férfi is hazament.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása, a délutáni órákban, a város egyik forgalmasabb pontján, a nyílt utcán alkalmas volt arra, hogy a járókelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen. A garázdaság vétségét a törvény két évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A járási ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában