vádemelés

2021.10.19. 10:09

Elhajtott a baleset helyszínéről az ittas autós

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy 32 éves bátaszéki férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség, tájékoztatta portálunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

I. I.

A vádirat szerint a férfi április 30-án, az esti órákban, Bátaszék lakott területén belül úgy vett részt a közúti közlekedésben a saját személygépkocsijával, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Haladása során az autója jobb elejével egy ház kapubejárójában álló személygépjármű hátsó lökhárítójának ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

A közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt. A vádlott az általa okozott több mint háromszázezer forint kárt utóbb megtérítette. A gyanúsítottat a rendőrök megtalálták, azonban a légalkohol-vizsgálatot megtagadta, a légalkoholmérő készüléket nem volt hajlandó megfújni.

Előállítását követően a tőle vett vérminta vizsgálata azt igazolta, hogy közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

A büntetlen előéletű, azonban két éven belül két közlekedési szabálysértést is elkövető férfival szemben a járási ügyészség pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművek vezetésétől határozott idejű eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában