Tamási

2021.10.26. 14:00

Elismerő címet vehetett át a törzszászlós

TEOL

Krémer Bernadett törzszászlós, a Tamási Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő Csoportjának referense érdemelte ki 2021-ben a Tamási Város Biztonságáért kitüntető címet – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Krémer Bernadett 1997. július 1-én kezdte rendőrségi szolgálatát a Tamási Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya járőreként, majd 2000 októberétől ügyeletesként dolgozott. A szabálysértési törvény módosításával 2012 nyarától a Tamási Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályán belül megalakult Szabálysértési Előkészítő Csoport segédelőadójának, majd 2013-tól referens csoportvezetőjének nevezték ki.

A szabálysértési ügyek vizsgálata során munkáját folyamatosan kiváló színvonalon, szakszerűen, jogszerűen és hatékonyan végezte, ezért több esetben vezetői dicséretben és jutalomban részesült. Kapcsolattartási és kommunikációs képessége átlagon felüli, írásbeli és szóbeli kifejezőkészsége kiemelkedő. A társszervekkel és társosztályokkal a kapcsolata kiváló.

Az elismerés indoklásaként elhangzott, hogy Krémer Bernadett munkájával hozzájárul a Tamási Rendőrkapitányság illetékességi területén a közbiztonsági helyzet javításához, fenntartásához, a lakosság szubjektív biztonságérzetének növeléséhez. Az elismerést október 23-án Porga Ferenc, Tamási polgármestere adta át a törzszászlósnak.

A kitüntetést a település önkormányzata minden évben annak adományozza, aki feladatait kiemelkedő szinten végzi a város közbiztonságának javítása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában