Vádemelés

2021.12.31. 10:30

Több százezres telefont vetetett, aztán eltűnt a férfi

Kisebb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy 39 éves pécsi férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség, tájékoztatta portálunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

I. I.

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

A vádiratba foglaltak szerint a vádlott 2021 májusában egy internetes társkereső oldalon megismerkedett egy Tolna megyei nővel. Kezdetben üzeneteket írtak egymással, majd a vádlott 2021 júniusában kétszer személyesen is felkereste a sértettet. Ezután közölte vele, hogy tönkrement a telefonja, és szüksége van egy újra annak érdekében, hogy továbbra is tudják tartani a kapcsolatot. 

Ezért 2021. június 25-én mindketten Szekszárdra utaztak, ahol egy műszaki üzletben a sértett nevére, áruhitelre vásároltak egy közel 470 ezer forint értékű mobiltelefont 36 havi, tizenötezer forintos részletfizetéssel. A vádlott a sértettet tévedésbe ejtve azt ígérte, hogy a részleteket fizeti és a telefont magával is vitte. Néhány hét múlva azonban a vádlott elérhetetlenné vált, a sértett telefonhívásait nem fogadta, nem hívta vissza, utoljára 2021. július 8-án tudott vele kommunikálni a társkereső oldalon, majd a vádlott törölte magát. 

A sértett az első törlesztőrészletet 2021 augusztusában még befizette. A nyomozó hatóság augusztus végén lefoglalta a telefont, amit a sértettnek kiadtak. A férfival szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában