Vádemelés

2022.01.29. 09:30

A bíróságot „választotta” az elvonókúra helyett

Fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat egy 29 éves szekszárdi férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség, tájékoztatta portálunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

I. I.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a férfi még 2019. szeptember közepén ismeretlen mennyiségű, amfetamintartalmú kábítószert szerzett meg és fogyasztott el. A nyomozó hatóság az eljárás során a vádlottól vérmintát rögzített, amelyben nemcsak amfetamin, hanem úgynevezett új pszichoaktív anyagok is kimutathatók voltak, melyek koncentrációját, annak mértékét igazságügyi toxikológus szakértői vélemény állapította meg. Az amfetamin a törvény értelmében kábítószernek minősül, leggyakrabban „speed” néven kerül illegális forgalomba.

A történtek miatt a járási ügyészség 2020. október 29-én feltételes ügyészi felfüggesztésről határozott, amelyben egyéves határidőt írt elő a vádlottnak arra, hogy részt vegyen egy legalább hat hónapig tartó, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, vagy más, erre irányuló ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson, és ennek megtörténtét a hatóságoknak igazolja. Mivel ezt nem tette meg a rendelkezésére álló határidő leteltéig, ezért a törvény előírása szerint az ügyben vádat kellett emelni.

A férfival szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, a felfüggesztés időtartamára pedig pártfogó felügyeletének elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. Indítványt tettek arra is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat, hogy vegyen részt a pártfogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson vagy más, a kábító hatású szerekkel kapcsolatos felvilágosító, megelőző foglalkozáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában