Az elmúlt 24 óra eseményei

2022.01.28. 08:43

Halálos kimenetelű és személyi sérüléssel járó baleset is történt csütörtökön

A csütörtöki nap történéseit összesítette a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

TEOL

Fotó: police.hu

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, egy személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az egyenruhások szabálysértés elkövetése miatt 11 szabálysértési feljelentést tettek.

Egy 54 éves kölesdi nő közlekedett kerékpárjával 16 óra 15 perckor Kölesd belterületén. Haladása során az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére úgy hajtott be egy útkereszteződésbe, hogy nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező személyautónak, így összeütköztek. A balesetben a kerékpáros megsérült, a mentők kórházba szállították.

Fotó: police.hu

A Tolna megyei rendőrök öt embert elfogtak, hat főt előállított, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre – összesítette az elmúlt 24 óra történéseit a police.hu pénteken reggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában