Csalás

2022.01.19. 11:30

Negyedmilliót vett le alkalmi ismerőse számlájáról

A vád szerint negyedmillió forintot vett le alkalmi ismerőse bankszámlájáról egy 32 éves férfi. A pénzt el is költötte, a kár nem térült meg. Az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozza a bíróságnak.

Ihárosi Ibolya

Háromszor is meglátogatta a bankautomatát a vádlott, a felvett jelentős összeget később aztán elköltötte Fotó: Shutterstock

Információs rendszer felhasználásával, jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 32 éves férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség . 

A vádirat szerint a férfi és élettársa 2021. május 18-án 17 óra után mentek be az egyik Szekszárdhoz közeli község presszójába, ahol a vádlott alkoholt fogyasztott. Az ügy sértettje, egy másik férfi már délután óta a presszó kerthelyiségében italozott. Este hét óra körül beszédbe elegyedett az általa ekkor még nem ismert vádlottal és élettársával. 

Az ital hatására a sértett közlékennyé vált és elpanaszolta a vádlottnak, hogy az addigi lakóhelyét el kell hagynia, sürgősen albérletet kell találnia. A vádlott és élettársa meghívták a sértettet a lakásukba, ahová el is mentek. Az asszony házimunkát végzett, míg a vádlott és a sértett beszélgettek és tovább italoztak. 

Mivel a vádlott látta, hogy az alkohol hatása alatt a sértett könnyen befolyásolhatóvá vált, ezért azt mondta neki, hogy egy ismerőse révén tud szálláslehetőséget a számára, aminek a sértett megörült. Majd anélkül, hogy ismerősét a kiadó ingatlanról előzetesen megkérdezte volna, a sértettet tévedésbe ejtve azt állította, hogy kiveheti a lakást havi negyvenezer forintért, de húszezret előlegként ki kell fizetnie. A sértett ebbe beleegyezett, ezért együtt elmentek egy bankautomatához.

A sértett elővette a bankkártyáját, de mivel rosszul látott, megkérte a vádlottat, hogy üsse be helyette a PIN-kódot és vegye le az előlegnek szánt összeget. A vádlott azonban az alkalmat kihasználva a sértett engedélye nélkül százezer forintot emelt le a számláról, amit bankkártyával együtt el is tett. 

Éjfél körül a vádlott a jogosulatlanul megszerzett bankkártyával visszament az automatához és a már ismert PIN-kóddal még ötvenezer, majd néhány perc múlva további százezer forintot vett le a sértett bankszámlájáról. Ezután a bankkártyát a sértett lakóhelye előtt a földre dobta, ahol azt később a tulajdonosa meg is találta. A jogosulatlanul megszerzett pénzt a vádlott elköltötte. Mivel a kár nem térült meg, ezért a sértett kártérítési igényt jelentett be. 

A vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben köz­érdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, egyben indítványt tett a kártérítési igény elbírálására, tájékoztatta lapunka dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. 

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában