Jelentős kár

2022.04.26. 19:56

Idős férfi házában tombolt a tűz Szekszárdon

Gazsó Rita

A tetőszerkezet is megsérült a tűzben. Fotó: Makovics Kornél

Miként korábban hírt adtunk róla, kedden kora reggel kigyulladt egy Munkácsy utcai emeletes ház Szekszárdon. A ház tulajdonosa, Bilecz Ferenc portálunknak elmondta, a tetőszinten található két szoba egyikében keletkezett a tűz, az ott lakó bérlő jelezte, amikor a másik szobából erős füstöt, majd tüzet észlelt.

A nyugdíjas korú tulajdonostól megtudtuk, a tűzben mindkét helyiség kiégett és a tető is jelentősen megsérült, az alsó szint viszont az oltás miatt keletkezett beázást leszámítva szerencsére lakható, a házzal statikailag sincs probléma. Mint mondta, egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan keletkezett a tűz, mindenesetre a helyiségben nem tartózkodott senki, így vélhetően rövidzárlat okozta. Szerinte összefüggésben lehet az éjjeli esőzéssel, előfordulhat, hogy valamelyik vezeték, készülék beázott és így keletkezett tűz. Megerősítette, hogy személyi sérülés nem történt.

A tulajdonos  egyelőre nem tudja felmérni a kár összegét. Úgy fogalmazott, jelentős, de mint jelezte, az épület érvényes biztosítással rendelkezett, így reméli, a kártérítés fedezi a költségeket. Az idős férfi ennek ellenére hallhatóan nagyon el volt keseredve. Mint mondta, a kárt bejelentette a biztosító felé, jelenleg a tűzoltói szakvéleményre vár, annak birtokában kezdik meg az intézkedést. 

Mint azt megírtuk, a lángok kedden kora reggel csaptak fel a Munkácsy utcai családi háznál, melynek tetőtéri szobája és a tetőszerkezet égett. A tűzesethez Szekszárdról, Paksról és Bonyhádról is érkeztek tűzoltók, akik három vízsugárral oltották el a tüzet – tájékoztatott Köves Péter. 

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a tűzben a tetőtéri helyiség 5-6 négyzetméter területű szobája teljesen kiégett, de javításra szorul az épület tetőzete is. Utóbbit a tűz mellett károsított az is, hogy a lángok eloltása érdekében a tűzoltóknak több helyen meg kellett bontaniuk a héjazatot.

 A helyszínen megjelentek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai akik helyszíni szemlét végeztek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában