Katasztrófavédelem

2022.04.07. 09:30

Két idős ember vesztette életét lakástűzben Tolnában

Ketten vesztették életüket az idei év első negyedévében lakástűzben Tolna megyében. Mindketten idős emberek voltak, így tanácsos idős szeretteink figyelmét felhívni a veszélyre.

Steiner Viktor

Míg tavaly év elejétől március végéig negyvenegy lakástűz történt Tolna megyében, addig az idei év első negyedévében már hatvankét ilyen tűzeset volt. Vagyis a tavalyi év hasonló időszakához mérten az idei első negyedévben ötven százalékkal nőtt az ilyen jellegű tűzesetek száma – tájékoztatta a TEOL.hu-t Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

 

Kiemelte, míg tavaly egész évben egyetlen halálos áldozatot sem követeltek a lakástüzek, addig idén március végéig már ketten vesztették életüket a tűzesetek nyomán megyénkben. További két lakót pedig sérülésekkel sikerült kimenteni a tűzzel érintett ingatlanokból – mondta el a szóvivő.

 

Köves Péter felhívta a figyelmet, mindkét áldozat idős – 80 év, illetve 90 év feletti – ember volt.  Hozzátette a Szekszárdon március 13-án és a Mőcsényben március 17-én történt haláleset is konyhában történt és mindkét eset nyílt láng használatára vezethető vissza. Az esetek közötti további hasonlóság, hogy mindkét esetben az idős lakók felsőruházata gyulladt meg. A veszélyre tanácsos felhívni idős szeretteink figyelmét, ezzel is csökkentve az ilyen esetek bekövetkezésének esélyét – tanácsolta a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

 

A katasztrófavédelem információi alapján az első negyedévben összesen 2604 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat hazánkban. A tűzesetek következtében harminchét ember vesztette életét, a legidőseb áldozat 102 éves volt. További százhetvenöten megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. Százharminckét embert a tűzoltók mentettek ki az égő épületekből. 

 

Az országos tapasztalat egybecseng a megyeivel, ugyanis a leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává. Az idős emberek azért is válhatnak könnyebben áldozattá, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeznek be. 

 

Az országos tapasztalat alapján a legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra volt visszavezethető. A lángok leggyakrabban kéményben, konyhában, hálószobában, tárolóban, illetve nappaliban csaptak fel.

 

A lakástüzek megelőzése érdekében érdemes élni az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközeinket. Aki régebben épült házban él,  annak az elektromos hálózatot is érdemes rendszeres időközönként felülvizsgáltatnia. Tanácsos a konyhába, hálóba, nappaliba füstérzékelőt elhelyezni. Olyan lakásban, házban, ahol füstérzékelő működött, senki nem sérült meg, és mivel hamar észlelték a tüzet, a károk mértéke is csekély volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában