Kék hírek

2022.05.11. 08:07

Kerékpárosok sérültek súlyosan a Sárközben

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén május 10-én két súlyos sérüléses és két anyagi kárral járó baleset történt.

TEOL

Súlyosan megsérült a kerékpáros Decsen. (Fotó: TMRFK)

Személyi sérüléssel járó baleset történt május 10-én 13 óra 20 perc körüli időben Sárpilisen – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy 66 éves helyi nő közlekedett kerékpárral a Zrínyi utca irányából a Nyéki utca irányába. Haladása során a kereszteződésbe érve figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező" tábla jelzését és úgy kívánt ott jobbra kanyarodni. A manőver során összeütközött az úttest bal oldalán haladó és onnan balra kanyarodni szándékozó másik kerékpárossal. Az ütközés miatt mindkét biciklis az úttestre esett, mely az asszony súlyos sérülést szenvedett.

Személyi sérüléses baleset történt kedden 21 óra 17 perc körüli időben Decsen. Egy helyi férfi közlekedett autóval az Őcsényi utcában Sárpilis felől a település irányába, amikor későn észlelte, hogy előtte egy kivilágítatlan kerékpáros „kacsázik" az úton. A biciklis a terelővonal felől jobbra változtatott irányt, ekkor a sofőr is jobbra húzódott, ám ennek ellenére a kocsi bal oldalával elütötte a kerékpárost. Az 54 éves, szintén helyi férfi súlyos sérülést szenvedett.

Fotó: TMRFK

Az elmúlt 24 órában egy vaddal ütközés, és egy esetben a követési távolság be nem tartása miatt keletkezett anyagi kár. A Tolna megyei rendőrök kedden három főt fogtak el, akik ellen körözés volt érvényben. Az egyenruhások két embert bűncselekmény elkövetése, egy főt pedig mintavétel céljából állítottak elő. A szolgálatban levő állomány tagjai egy büntető- és négy szabálysértési feljelentést tettek, valamint négy biztonsági intézkedést hajtottak végre. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában