Vádemelés

2022.06.28. 10:44

Milliókba került az ereszcsatorna cseréje

A Szekszárdi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves férfi ellen.

Sz. Á.

Illusztráció: Shutterstock

Dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint 2021. március 18-án, a délelőtti órákban a vádlott két társával egy Tolna megyei községben felkereste a 83 éves sértettet a házánál, azzal az ajánlattal, hogy amennyiben a sértett igényt tart rá, lecserélik a családi háza ereszcsatornáit. A vádlott tájékoztatta a sértettet, hogy a munkadíj harmincezer forint, de a végösszeget a felhasznált anyag mennyiségének függvényében tudja közölni.

 Az idős sértett az ereszcsatorna cseréjét megrendelte. A munka elvégzését követően a vádlott – a sértett idős korát, lassabb logikai és reagálókészségét is kihasználva, a sértettet megtévesztve – több, mint két és fél millió forintot kért ellenszolgáltatásként, amit a sértett részben forintban, részben euróban fizetett ki részére. A vádlott e cselekményével jogtalan haszonszerzés céljából tévedésbe ejtette az idős sértettet, és ezzel kárt okozott.

A többszörösen büntetett előéletű, speciális bűnismétlő vádlottal szemben a járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, illetve a sértett kárának megtérítését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában