Összegzés

2022.08.02. 18:00

A balesetek napja volt a mai

Két halálos és több súlyos sérüléses baleset is történt a mai napon Tolna megye útjain. A hivatásosoknak lélegzetnyi pihenés sem jutott.

TEOL

Fotó: police.hu

Folyamatosan szirénázó rendőr-, mentő- és tűzoltóautók hangját hallhattuk ma a megyében. Alig, hogy kiértek az egyik baleset helyszínére, már indulhattak is a következőhöz. 

Ahogy azt korábban megírtuk, reggel 8 óra környékén egy kamion és egy pick up ütközött Zomba és Kéty között. Személyes sérülés nem történt.

Dél környékén a 61-es főúton borult fel egy személygépkocsi. Az utasok közül egy a helyszínen életét vesztette, ketten súlyosan megsérültek.

Majd 14 óra környékén a 6-os főúton karambolozott két személyautó. Az elsődleges adatok szerint ketten sérültek meg a balesetben.

Végül 15 óra környékén két helyszínre is riasztották a hivatásos szerveket. A Tengelichez tartozó Jánosmajorban egy Nagydorog felől érkező jármű előzésbe kezdett, a manővert azonban nem tudta időben befejezni. A balesetet okozó 65 éves szedresi férfi a helyszínen elhunyt

Ezzel egyidőben Tolnán pedig két autó ütközött össze.

Vigyázzanak az utakon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában