Tűzesetek

2022.10.05. 18:10

Közel hatezer lakástűz kilenc hónap alatt

Idén szeptember végéig 5592 lakás gyulladt ki Magyarországon. A lakástüzek következtében 443 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett. 58 emberen már nem lehetett segíteni – írja az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

TEOL

Illusztráció: MW.

Fotó: Molnár Péter

 Az elmúlt fél évben számos alkalommal riasztották lakástűzhöz megyénk tűzoltóit is. Áprilisban két idős ember vesztette életét lakástűzben Tolnában, valamint egy szekszárdi lakás tetőszerkezete gyulladt ki

Szeptember végén egy őcsényi ház vált a lángok martalékává, egy kályha begyújtásakor pedig Szekszárdon keletkezett tűz, Dombóvárra kéménytűzhöz vonultak ki a lánglovagok, hétfőn pedig egy melléképület tetőszerkezete égett kakasdon.

A lakástüzek áldozatainak átlagéletkora 64 év, a legfiatalabb 28, a legidősebb 102 éves volt. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be.

A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. 255 épület oltásakor gázpalackok jelenléte nehezítette a beavatkozást.

A legbiztonságosabb, ha úgy vágunk neki a fűtési szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket, és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. A legfontosabb tudnivalókról szóló írásunkat ide kattintva olvashatja el. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, viszont a családi házakhoz előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon, vagy a 1818-as hívószámon a 9-es és 1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.

Hibás vagy szabálytalan kémény működtetése esetén kéménytűz és szén-monoxid-mérgezés következhet be. Szeptember végéig 849 szén-monoxiddal összefüggő eset miatt riasztották a tűzoltókat, 124 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 9-en pedig életüket vesztették a mérgező gáz miatt.

Szerdán reggel épp egy szekszárdi fürdőszobában jelzett egy szén-monoxid érzékelő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában