Tűzesetek

2022.12.12. 11:48

Tragédiákkal indult a december, tízen vesztették életüket

Tragédiákkal indult az év utolsó hónapja. Ketten szén-monoxid-mérgezésben, míg nyolcan lakástüzekben vesztették életüket decemberben. Mindenkinek érdemes szakemberrel ellenőriztetnie a fűtőeszközét és a kéményeket – hívta fel a figyelmet a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

TEOL

A kép illusztráció.

Ugyan a fent említett tragédiák egyike sem Tolnában történt, de korábban a megyében is több halálos tűzeset történt.

Tolna megyében összesen 103 lakástűzhöz vonultak a tűzoltók december 12-ig. Három esetben az épületben tartózkodókon már nem lehetett segíteni, életüket vesztették, további négy lakót pedig sérülésekkel sikerült kimenteni a lakóingatlanokból. A Szekszárdon és Mőcsényben bekövetkezett halálesetek konyhában történő nyílt láng használatára vezethetők vissza. Egy idős férfi és egy nő felsőruházata gyulladt meg. Leggyakrabban az idősebb lakók válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be.

A háromnegyed év során keletkezett lakástüzek eloltásához összesen háromszáz tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 2432 négyzetméternyi terület égett le.

A több mint száz esetből 29 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. 2021-ben az azonos időszakot vizsgálva 15 kéménytűzhöz vonultak a Tolna megyei tűzoltók.

Ellenőriztessük a fütőberendezéseket és kéményeket szakemberrel!

A legbiztonságosabb, ha úgy vágunk neki a fűtési szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket, és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, viszont a családi házakhoz előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon, vagy a 1818-as hívószámon a 9-es és 1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.

Hibás vagy szabálytalan kémény működtetése esetén kéménytűz és szén-monoxid-mérgezés következhet be. Idén eddig 19 szén-monoxiddal összefüggő eset miatt riasztották a tűzoltóegységeket, míg 2021-ben összesen 15 alkalommal vonultak. Az ilyen esetek elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőzéséről. Egy köbméter földgáz elégetéséhez megközelítőleg tíz köbméter levegő szükséges. A mérgező gáz akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket – páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép – is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában