Ittas vezetés

2023.01.02. 10:13

Nem sok maradt a buszmegállóból a részeg szekszárdi fiatalnak köszönhetően

A 24 éves helyi férfi ittasan ült a volán mögé, ráadásul eltiltás hatálya alatt áll.

TEOL

Fotó: police.hu

Óriási csattanásra ébredt egy szekszárdi, Rákóczi utcában lakó férfi a péntekről szombatra virradó éjszaka. Elmondása szerint azt hitte, hogy összeomlik a ház. Mint kiderült, nem ismétlődött meg egy jóval korábbi eset, amikor valóban összedőlt a szomszédos pékség, „csupán" baleset történt a házukkal szemben. 

Egy fiatal férfi közlekedett autóval a Béri Balogh Ádám utca irányából a Damjanich utca irányába, amikor a Rákóczi utca 10-es szám elé érve – feltehetően nem az út és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a kocsi sebességét – elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és kisodródott. Az autós jobb oldalon kialakított autóbuszöböl padkájának ütközött, majd a buszvárót is kidöntötte. A balesetben csak anyagi kár keletkezett. Az is kiderült, hogy a 24 éves helyi férfi ittasan ült a volán mögé, ráadásul eltiltás hatálya alatt áll.  A fiatalembert további mintavételre előállították és ellene büntető feljelentést tettek a kollégák.

A szemben lakó úr azt mondta, látta, hogy a kocsiban ülők kiszálltak, ekkor nyugodott meg. A helyszínre rendőrök, tűzoltók, mentők és autómentő is érkezett. Reggelre mindent eltakarítottak, csupán a kidöntött buszmegálló oszlopainak maradványai hirdették, hogy itt az éjszaka valami történt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában