Tragédia

2023.01.12. 11:45

Sikeres állásinterjúról száguldott motorral a halálba

Sikeres állásinterjún vett részt Bölcskén, már a papírokat intézte az a harminc éves előszállási férfi, aki motorjával egy kanyarodó traktor két pótkocsija közé hajtva veszítette életét. Két gyermeket hagyott hátra, kamasz fiát és óvodáskorú kislányát.

Brunner Mónika

A szörnyű balesetben elhunyt férfi barátai teleírják az ismert közösségi oldalt, sorra posztolják a vele készült közös fotóikat, részvétet nyilvánítanak a hozzátartozóknak. Hozzászólásaikból érződik: nem értik, hogy történhetett meg ez a tragédia. A fiatalember szinte minden fényképen mosolyog, mindenki láthatja, hogy életvidám, jóképű volt, tele életszeretettel.

Fotó: Donka Ferenc

Mint azt megírtuk, a baleset január tizenegyedikén, szerdán történt, délután fél egy körül Bölcske és Dunaföldvár között. A pótkocsis traktor vezetője Dunaföldvár felé haladt, egy kereszteződésben balra akart kanyarodni. Ekkor érkezett a motoros, és a traktor két pótkocsija közé hajtott. A mentők hosszú ideig küzdöttek az életéért, de hiába.

Később kiderült, hogy nem rendelkezett a motor vezetéséhez szükséges képesítéssel, feltehetően nem megfelelő sebességgel közlekedett, ráadásul a motor műszaki érvényessége is több mint egy évvel ezelőtt lejárt. 

A TEOL.hu-nak egyik közeli ismerőse, a fiatalember családjának barátja elmondta, hogy gyorsan mehetett a motorral, és szerintük nem látta, hogy indexel a traktoros. Arról is szólt, hogy nehézgépkezelői típusú munkái voltak, gépekkel dolgozott, például markolóval. A halála napján Bölcskén állásinterjún volt, úgy tudni, akkor már a papírokat intézte. Onnan indult hazafelé, és akkor történt a halálos baleset. 

Elképzelhető, hogy azért nem autóval ment, mert az autóvezetői jogosítványát korábban elvették tőle, ezt már egy másik ismerőse mondta. 

Sok barátja volt a férfinek, akit nagyon szerettek. Kamasz fia és óvodáskorú kislánya is gyászolja. A gyerekek két édesanyától születtek.  Barátai elmondása szerint a halála előtt békült ki a kislánya édesanyjával. 

Láthatóan imádta a járműveket

A fiatalember Facebook oldalának profilképén egy német gyártmányú autó előtt áll, ugyanezzel a kocsival több fotót tett fel a közösségi oldalra. A nagyobb fényképen a motorjával látható bukósisakban. Egyik ismerőse arról ír hozzászólásában, hogy a férfi a balesete előtt írt neki szülinapi köszöntést.

Van, aki arról ír, hogy sokkot kapott, hogy elhunyt, sokan fel sem tudják fogni, hogy már nincsen. „Nagyon jó ember voltál, nagyon jó barátom voltál, az Angyalok vigyázzanak Rád” - írta egyikük. A részvétnyilvánítások sora érkezik a családnak. 

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében kér minden közlekedőt, hogy mielőtt útnak indulnak, mérjék fel az időjárási viszonyokat. Téli útviszonyok között, még ha néhány órára ki is süt a nap, a motor tapadása a hideg aszfalton nem olyan, mint a melegebb időben. Télen, amennyiben nem muszáj, ne üljenek motorra.  Szálljanak inkább autóba, vagy a közösségi közlekedési eszközöket használják. A sebességhatárokat pedig mindig tartsák be, hogy a váratlan helyzetekben is megfelelően tudjanak reagálni. 

Mint azt megírtuk, a legutóbb tavaly július elején történt halálos motoros baleset Tolnában. Akkor egy kisteherautóval ütközött össze egy motoros az 56-os főút 13-as kilométerszelvénye közelében, Várdomb térségében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában