Kajdacsi késelés

2023.02.27. 19:55

Nem ismerte be bűnösségét a kajdacsi késelő

Nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról a hétfőn tartott előkészítő ülésen az a román állampolgárságú férfi, aki több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és két rendbeli rongálás vétsége vádjával állítottak a Szekszárdi Törvényszék elé.

Szeri Árpád

Az ügy március 27-28-án tárgyalással folytatódik, melyen a bíróság meghallgatja a vádlottat, a tanúkat és a szakértőket is.

A felvétel a február 6-i előkészítő ülésen készült. Fotó: Mártonfai Dénes

Mint arról korábbi tudósításunkban beszámoltunk, a Szekszárdi Törvényszék február 6-án elnapolta a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és két rendbeli rongálás vétsége ügyében tartott előkészítő ülést. Tette ezt azért, mert nem volt tolmács, a román állampolgárságú vádlott pedig nehezen értette a magyar nyelvet.

A vádirat szerint a húszéves, román állampolgárságú vádlottat a bűncselekmény egyik sértettje 2020-ban az ingatlanába fogadta. A sértett családja a vádlott társaságában 2021. december 31-én együtt búcsúztatta az évet. Az este folyamán a szeszes italt fogyasztó vádlott összeveszett a sértettel, mert nem kapta meg tőle a sértett tulajdonát képező személygépkocsi indítókulcsát.

Az enyhén ittas vádlott a sértett lakóházához érve dühében megrongálta az udvaron leállított Mercedes Sprinter típusú járművet akként, hogy betörte annak valamennyi jobb oldali üvegét. Ezután betörte a sértett lakóházának bejárati és előszobai ajtajának egyes üvegezett részeit, valamint megrongálta a ház biztonsági rendszerét képező egyik kameraegységet.

Ezután az utcán észrevette a hazafelé tartó sértettet, vele tartó feleségét, valamint kisgyermeküket. A vádlott elővette bicskáját, amellyel a sértettet kétszer megszúrta, illetve több szúró, csapkodó mozdulatot tett felé, miközben azt kiabálta neki románul és magyarul, hogy megöllek. A sértettet legalább kettő, a mellkast és mindkét felső végtagot érő szúrás érte, az okozott sérülések gyógytartama külön-külön és együttesen is nyolc napon belüli.

Ám a bántalmazás következményeként közvetett vagy potenciálisan közvetlen életveszélyes sérülés is létrejöhetett volna. A vádlott ezután üldözte a sértettet, akinek sikerült futva elmenekülnie a helyszínről, ahova családja miatt néhány perc múlva visszaérkezett. Ekkor már a támadás nem őt, hanem az ott lakó másik sértettet érte.

A vádlott dulakodni kezdett a másik sértett férfival, akit legalább háromszor megszúrt. A második sértett bántalmazását észlelve a harmadik sértett azonnal édesapja segítségére sietett. Földre vitte a vádlottat és több alkalommal ököllel fejtájékon csapta. A vádlott a verekedés közben a harmadik sértettet combon szúrta. A dulakodásnak az vetett véget, hogy a vádlott utóbbi sértett felszólítására eldobta a nála lévő kést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában