Lezárt akta

2023.03.28. 09:46

Tanyákat, telephelyeket törtek fel, hogy fémet és alkatrészeket lopjanak

A szekszárdi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyben három felnőtt és két fiatalkorú tolna vármegyei férfi tanyákról, telephelyekről tulajdonított el fémárukat és alkatrészeket.

TEOL

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy sióagárdi férfi tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen 2022. februárjában, akik a Szedres, Jegenyés- pusztai tanyájának részben bekerített udvarára bejutottak és eltulajdonítottak több alkatrészt az ott álló járművekről. Többek között egy traktor tolatólámpáit vitték el, egy autó katalizátorát is megpróbálták levágni, továbbá különböző elektromos berendezések kábeleit is levágták. Egy járművet „csak” megrongáltak és a tanyaajtó lakatját is levágták, de oda nem jutottak be, mert a tulajdonos ismerősei megzavarták őket. A lopással okozott kár 78.000 forint, a rongálási kár közel 44.000 forint – derült ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Az ügyben széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek a rendőrök. A beszerzett információk alapján a bűncselekmény elkövetésével egy 31 éves paksi, egy 31 éves faddi, egy 32 éves pusztahencsei és egy 16 éves tengelici lakost gyanúsítottak meg. A nyomozás adatai szerint nem ez volt az egyetlen közösen elkövetett lopása a társaságnak.

Egy szekszárdi cég telepvezető-helyettese tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik 2022. február 20-án éjjel a telephely kerítését felfeszítve jutottak be az udvarba, majd a mozgásérzékelőket is letépték, de nem tudtak semmit ellopni, mert a biztonsági szolgálat kiérkező járőre megzavarta őket. A rongálással 100.000 forint kárt okoztak.

Annál az esetnél öten voltak, még egy másik 16 éves tengelici fiú is velük volt.

Gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy a társaság Pakson is követett el hasonló bűncselekményt. Egy paksi MÉH telep vezetője tett feljelentést 2022. február 21-én, mert az azt megelőző néhány napban ismeretlen tettes a telephely kapujáról a lakatot lefeszítve bejutott az átvevő helyre és onnan 170 kilogramm vörösrezet és egy mázsa sárgarezet lopott el, 416.000 forint értékben.

A társaság tagjait több alkalommal gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a lopások miatt. A vallomások alapján megállapítható, hogy a három lopás közül egy esetben négyen, a másik kettőnél öten voltak. A 31 éves paksi férfi esetében felmerült a kábítószer fogyasztás gyanúja is, ezért őt előállították mintavételre. A szakértői vélemény alapján beigazolódott a gyanú, így neki a tulajdon elleni bűncselekményeken kívül kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklás vétsége miatt is felelnie kell.

A nyomozást a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában