2023.04.12. 17:04
Negyvenöt lakástűz és három sérült az év első három hónapjában
2023 első negyedévében 43 beavatkozást igénylő lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Tolna vármegyében. Összesen hárman sérültek meg, halálos áldozatot szerencsére egyik tűzeset sem követelt - tájékoztatott a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (TVMKI).
A legnagyobb tűz Nagyszékelyen volt január 20-án, ahol egy lakóházzal egybeépített melléképület és egy istálló gyulladt ki (Fotó: FB/Tamási tűzoltók)
Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltása több, mint 20 órát vett igénybe, az égő épületekhez 106 tűzoltójármű vonult. A három hónap alatt összesen 690 négyzetméternyi épített terület égett le.

A 43 lakástűzből egyik helyszínen sem volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.
A legnagyobb tűz Nagyszékelyen volt január 20-án, ahol egy lakóházzal egybeépített melléképület és egy istálló gyulladt ki. A lángok a lakóépület tetőszerkezetét is elérték. A sárbogárdi hivatásos, tamási önkormányzati, továbbá simontornyai önkéntes tűzoltók vonultak a tűzesethez, akik a családi ház tetőszerkezetét több helyen is megbontották, 8 vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat. Két felnőtt és két kiskorú lakónak kellett elhagynia az otthonát.
A családi ház és a melléképület lángolt Nagyszékelyen.
Fotók: Tamási tűzoltók/FacebookAz első negyedévben a TVMKI Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálata a lakástüzek vonatkozásában egy esetben végzett tűzeseti helyszíni szemlét, a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására.
A prevenció életet menthet
A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült házban lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.
Az első negyedévben ötször riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, szerencsére senki nem sérült meg ezekben az esetekben. Szén-monoxid akkor keletkezik, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot, állandó és automatikus szellőzésre van szükség. Az ablakokba légbevezetőt kell szerelni.