2023.06.07. 17:34
Katasztrófafilmbe illő jelenetek zajlottak Kétyen (videó)
Özönvízszerű eső hullott kedden kora este Tolna vármegye egyes településeire. A pillanatok alatt lezúdult nagy mennyiségű csapadék csak úgy hömpölygött Paks, Kéty utcáin. Utóbbin szerda délelőtt még javában folyt a rendezkedés, takarítás a település utcáin, házaiban.
Házakat, kerteket, garázsokat öntött el az ár.
Fotó: Makovics Kornél
A szokásosnál jelentősebb mennyiségű csapadék hullott le az utóbbi órákban Tolna-szerte. Kedd estig több mint húsz helyre riasztották vármegyénk tűzoltóit a koraeste lezúduló eső miatt. Volt ahol egészen ijesztő helyzetet okozott a lezúduló eső: egy helyen például egy bobcat járművet, a benne ülő személlyel együtt emelt odébb, aki saját bevallása szerint úgy érezte, lehet, hogy ezt nem fogja túlélni.
Paksot a koraesti órákban érte el a zuhé. Olvasóink beszámolói szerint több utcán ömlött a víz, az autók csak lépésben tudtak haladni. Szemtanúk szerint a legkritikusabb helyzet a konzervgyár mögött, a Vak Bottyán Gimnáziummal szemben, a Tolnai-Kishegyi út kereszteződésénél alakult ki. A hírek szerint errefelé több garázsba, kertbe befolyt a víz, a szivattyúzás rövidesen megkezdődött.

A polgármesteri hivatal műszaki osztályának tájékoztatása szerint az esőzés miatt kialakult kritikus helyzeteket az üzemeltetési feladatokat ellátó cégek, a Mezőföldvíz Kft. és a DC Dunakom Zrt. valamint a paksi katasztrófa-védelem munkatársai elhárították.
A május 3-i esőzéshez hasonló extrém esetről nincsen tudomása az önkormányzatnak. A korábbi esőzések miatti leterheltség mellet az üzemeltető megkezdte a helyreállítási munkálatokat és a lakosság szíves türelmét kérte.
A tegnapi viharban talán a bonyhádi járásban fekvő Kéty járt a legrosszabbul, itt katasztrófafilmekben látott jelenetek zajlottak a koraesti órákban. A településen folyamként lezúduló áradat vitt mindent, ami az útjába került: a saras víz a településen több házat, kertet elöntött, két autót is elsodort.
– Több mint ötven éve, 1970 óta nem volt ilyen villámárvíz, amikor a faluvégen házak dőltek össze. A helyi mezőgazdászok mérése szerint kedden este nagyjából fél óra alatt 40-45 milliméter eső hullott le a település nyugati felén – mondta szerda délelőtt Gödrei Zoltán kétyi polgármester. A diósdűlői vízgyűjtő területén hullott le a csapadék többsége, amely a település nyugati részén van, így ezt a területet érintette elsősorban a villámárvíz.
– Elmondhatjuk, hogy jól vizsgázott az egy éve megépített vízelvezető rendszer. A magasabban fekvő részeken, ahol eddig csapadékos időben komoly károk keletkeztek, most megúszták a lakók, elnyelte a jelentős vízmennyiséget a csatorna, ám lejjebb, a lezúduló hordalék, valamint egy helyen egy gépkocsi egy idő után eltömítette a lefolyónyílást, így ott az úttesten hömpölygött tovább a víz.
Ennél nagyobb árkot, szélesebb átmérőjű csatornát azonban nem lehetett ide építeni – jelentette ki a polgármester, akitől megtudtuk, jelenleg még a viharkárok elhárítása zajlik, a felmérés ezután kezdődhet meg. Az önkormányzatot érintő károkról annyit mondott, az újonnan épített út padkáját vitte el az ár, felszedett egy-két négyzetméter járdát és a vízelvezető csatorna feletti hidak tetejéről vitte le a követ. Ezen felül a közterületek, árkok takarítása vár még rájuk.
Kétyen a Hegedűs Gyula utca házai szenvedték el talán a legjelentősebb kárt. A helybéliek szerint nagyon gyorsan jött a zivatar, látták, hogy komoly felhők közelednek, de nem gondolták, hogy ekkora csapadék hullik majd le. Az utcán még szerdán is vastagon állt a sár. Az egyik épület előtt takarító helyi férfi elmondta, hogy ő nem tartózkodott itt, amikor az eső lezúdult, csak utána ért ide.
Mint mondta, mindenütt állt a víz, azt látta, hogy az emberek ide-oda szaladgáltak, próbálták menteni amit lehetett. Nekik annyiban szerencséjük volt, hogy mivel a házuk az utca szintjénél magasabban fekszik, oda nem folyt be a víz, de a kertjüket teljesen letarolta és a ház előtt álló gépkocsijukat legalább nyolc méterrel odébb lökte az ár.
Katasztrófafilmbe illő jelenetek zajlottak Kétyen
Fotók: Makovics KornélOtt tartózkodásunkkor a férfi édesanyja éppen a járművet takarította, amely egészen az ülésekig beázott, saras lett. A hölgy szerint nekik még szerencséjük volt, talán ha kiszárad, működik majd az autó, mert egyébként nagyobb kár nem keletkezett benne, viszont az egyik szomszédjuk kocsiját többszáz méteren sodorta a villámár, végül a lefolyó árokban kötött ki, ahol szinte teljesen ellepte a víz.
Mint kiderült, az egyik fenti, merőleges utcából is kisodort egy gépkocsit, amelyet egészen idáig lehozott a sárlavina.
Szintén ebben az utcában működik egy vállalkozás telephelye, amelynek hátsó részét, raktárát bokáig elöntötte az iszap. Az itt dolgozók a vihar elvonultával, kedden este jöttek ellenőrizni, hogy mi történt a cégközpont épületénél. Akkor vették észre, hogy a raktár hátsó ajtaját feltépte és mindent elöntött a sáros-iszapos víz. Ott jártunkkor is ezt lapátolták, miután kora reggel kiszivattyúzták a vizet, amely itt-ott még az épület távolabbi részeit is elöntötte.
Ma is folytatódott az "égi áldás" ország- és vármegyeszerte egyaránt, hosszú percekre Szekszárdon és Faddon is tapasztaltunk a délelőtti órákban hasonló esőzést, Dunaszentgyörgyön például egy helyi lakos szerint kora délután egy ízben 10 perc alatt 19 milliméter csapadék hullott le.
Teol.hu videó
- Násztáncot járnak a hangyák, néhol tele van velük a levegő (videó)
- Borzalmas baleset Bátaszéken, mentőhelikopter érkezett (videó)
- Huszonhárom sportágba kóstolhattak bele az ifjak – képgalériával és videóval!
- A közös magyar és orosz akarat együtt legyőzi a geopolitikai akadályokat (videó)
- Az újvárosi temetőtől egészen Palánkig közlekedhetünk biciklinkkel (videó)