2024.09.14. 20:00
Hiába keresték közel százan, továbbra sincs meg Bódog Dániel (képgaléria)
Nagyszabású keresőakcióval próbáltak polgárőrök és civilek a múlt héten pénteken eltűnt Bódog Dániel nyomára bukkanni szombaton. A 29 éves férfit földön, vízen és levegőben is mintegy százan keresték szombaton délelőtt és délután Kalocsa és Sükösd térségében. Hiába a hatalmas erőfeszítés, Bódog Dániel nyomára ezúttal sem bukkant senki.
A Bódog Dániel nyomát keresők egy csoportja a fajszi kikötőből indult el szombaton délelőtt.
Fotó: Makovics Kornél
Bódog Dániel kutatását a Kalocsai Polgárőr Egyesület, valamint a Fajszi Polgárőr Egyesület szervezte. Az interneten meghirdetett eseményre mintegy százan jöttek el. A keresők között többen is voltak, akik ismerték a férfit. Egy nő azt mondta, a férfi gyerekkori barátja, együtt jártak zeneiskolába Bólyon, és bár az élet távolra sodorta Dánieltől, most mégis úgy érezte, meg kell próbálnia segíteni.
Kalocsáról és Fajszról is indultak keresők
Az időjárási előrejelzések alapján már korán reggel nyilvánvaló volt, hogy délelőttre kiadós eső éri el Kalocsa, Fajsz és Sükösd térségét, ennek ellenére a tíz órára meghirdetett kutatásra egymás után érkeztek az autók a fajszi kikötőbe.
Fiatalok és idősebbek, polgárőrök, speciális kutatók, tűzoltók, mentősök, egészségügyi dolgozók és „civilek” jöttek el Dániel felkutatására. A keresők két csoportban Kalocsától Fajszig és Fajsztól Sükösdig próbáltak a kilencedik napja eltűnt fiatal nyomára bukkanni.
Fajszon Szabadi Istvánné, a helyi polgárőr egyesület elnöke irányította a kutatást. Ő azt mondta portálunknak, hőkamerával, speciális drónnal, motorcsónakokkal és emberi erővel próbálnak majd a férfi nyomára bukkanni.
Rendkívül nehéz terepen keresték Dánielt
Néhány perccel tíz óra után aztán megindultak a kutatók, hogy végre megtalálják Dánielt. A terep rendkívül nehéz volt: kövezéseken, mocsaras erdősávokon, gyakran derékig érő növényzetben kellett figyelni a partot és a vizet. Az eredeti terv szerint a keresők mindkét csoportja nagyjából 15-15 kilométert tett volna meg mintegy négy óra alatt, ám az időjárás közbeszólt, ezért nagyjából 10-10 kilométer megtételét követően a keresést le kellett állítani. A szakadó esőben veszélybe kerültek volna azok, akik azért keltek útra, hogy megtalálják Dánielt.
Minden jel arra utal, hogy Bódog Dániel a Dunába vetette magát
Dániel eltűnésének hírét még múlt héten osztotta meg az édesanyja. Az ügy már akkor rendkívül különösnek tűnt. Az asszony azt írta a közösségi médiában, hogy a fia hazafelé tartott busszal, de Kalocsa és Sükösd között rosszul lett, ezért leszállt.
Egy szemtanú szerint a láthatóan zavartan viselkedő Dániel előbb egy hídról a Vajas csatornába ugrott, majd onnan kimászott és mindent, ami nála volt hátrahagyva elindult Fajsz irányába. Másnap már a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai kutyával is keresték, ám a nyomkereső állat a fajszi Duna-parton elveszítette a szagot.
Dánielről úgy tudjuk, súlyos magánéleti gondokkal küzdött, a férfi ezért akart egy hosszabb időre Baranya vármegyébe, a szüleihez hazaköltözni Budapestről. A mostani kutatáson azt is beszélték a résztvevők, hogy a férfi korábban már próbálkozott öngyilkossággal.
Azt, hogy Dániel ki akarta oltani a saját életét, ezért indult a Duna felé, most is többen felvetették. A kutatásában résztvevők közül jó néhányan biztosak abban, hogy ezért szervezték a Duna partjára a keresést.
Mindig van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
Az eltűnt Bódog Dánielt keresték
Fotók: Makovics Kornél