2024.09.12. 16:13
Úgy fellökte volt barátnője új párját, hogy annak eltörött a karja
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Dombóvári Járási Ügyészség egy 23 éves férfi ellen – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Főügyészség.
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádirat szerint a vádlott korábbi, 17 éves barátnője a kapcsolatuk megszakadását követően egy másik férfival, a sértettel létesített párkapcsolatot. Ezt a vádlott nem tudta elfogadni, ezért amikor 2024. május 9-én délután Dombóváron a buszpályaudvaron várakozva meglátta a volt barátnőjét a sértettel együtt a helyszínre érkezni, egyre mérgesebb lett, felhergelte magát.
A találkozáskor a sértett odalépett a vádlotthoz, hogy kezet fogjanak, amikor azonban a kezét nyújtotta, a vádlott két kézzel nagy erővel meglökte a 20 éves sértettet a mellkasán, aki ettől elveszítette az egyensúlyát és a földre esett. Ezután a vádlott hangosan kiabálni kezdett, trágár kifejezéseket használva számon kérte a sértettet és a volt barátnőjét is, hogy miért mentek oda. Majd ismét támadólag indult a még földön fekvő sértett irányába és felszólította, hogy álljon fel. Ekkor azonban a lány közéjük lépett és határozottan felszólította a vádlottat, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mire ő elhagyta a helyszínt.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a bal karja eltört.
A büntetlen előéletű vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte és megbánta. Vele szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben próbára bocsátás alkalmazását és ennek időtartamára pártfogó felügyeletének elrendelését szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál.