2025.01.13. 13:58
A baleset okozója lelépett a helyszínről
A hétvégén hat olyan anyagi kárral járó baleset is volt, amely vagy egy elrontott parkolási vagy megfordulási manőver miatt történt – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Illusztráció: Getty Images
Az egyik eset érdekessége, hogy egy szekszárdi áruház parkolói koccanásának okozója adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Egy szemtanú azonban felírta a rendszámát. Annak vezetője a rendőrök hívására végül visszament a baleset helyszínére, de már nem a balesetet okozó autóval. A sofőr elismerte a felelősségét, de azt "hirtelen elfelejtette", hogy a kocsiját rövid idővel korábban hol parkolta le. Kiderült az is, hogy miért lett feledékeny. A járművet ugyanis a hatóság hivatalból korábban kivonta a fogalomból, tehát a 32 éves helyi sofőr nem közlekedhetett volna vele. A férfi azonban azt is elfelejtette, hogy a rendőrök a nyilvántartó rendszerből kiderítik az ilyesmit is. Ellene szabálysértési eljárást indítanak.