Közös buli

2025.01.24. 11:05

A 64 éves anyósával járt lopni egy 45 éves nő, nem is kaszált keveset

Rendszeresen együtt járt lopni egy 45 éves nő és 64 éves anyósa. A mindennapi életvitelükhöz szükséges bevételüket bűncselekmények, lopások elkövetéséből származó jövedelemmel akarták kiegészíteni, írta közleményében a vármegyei főügyészség.

Kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének kísérlete, valamint kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 64 éves nő és 45 éves menye ellen, akik a bűncselekményeket társtettesekként követték el, közölte dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

A 67 éves anyósával járt lopni egy 45 éves nő, nem is kaszált keveset
Meny és anyós többször loptak együtt Fotó: Shutterstock
Fotó: Monstar Studio

A vádlottak 2023. év decemberében a mindennapi életvitelükhöz szükséges bevételüket bűncselekmények, lopások elkövetéséből származó jövedelemmel akarták kiegészíteni.

Ennek érdekében december 1-jén este Szekszárdon egy áruházba mentek, ahol a bevásárlókocsiba közel 220 ezer forint értékű árut pakoltak. Ezek között több kilónyi húsáru és más különböző élelmiszerek, így zöldségfélék, édességek, méz, lekvárok, valamint vegyi áru, sőt ruházati termékek és hajnyíró készülékek is voltak. A megpakolt kocsival az üzlet bejárati ajtajához mentek, melynek fotocellás ajtaja a folyamatosan érkező vásárlók miatt hosszabban nyitva volt. A vádlottak a bevásárlókocsit az áruk kifizetése nélkül elkezdték kifelé tolni a bejárati ajtón úgy, hogy a fiatalabb nő az elejét fogta, a másik vádlott pedig hátulról tolta. Egy vásárló azonban mindezt észlelve kiabált a közelben lévő pénztárosnak, amit a vádlottak meghallottak és gyorsan visszatolták a kocsit a bevásárlótér elejébe, majd azt hátrahagyva a bejáraton keresztül az üzletből távoztak.

A vádlottak 2023. december 19-én délután egy gyógyszertárba mentek be, ahol az idősebb nő egy, míg társa két ugyanolyan márkájú arcápoló szérumot vett le a polcról, azokról lekaparták a rajtuk lévő úgynevezett lopásgátló etikettet, majd a ruházatukba rejtve eltulajdonították őket. A lopással okozott kb. 67 ezer forint kár nem térült meg.

A járási ügyészség az idősebb vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását, míg büntetett előéletű társával szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában