Baleset

2025.02.11. 06:56

Egy furgon az oldalára borult, mentő érkezett a sérültekért (fotókkal)

A helyszínelés véget ért, az érintett útszakaszon ismét zavartalan a forgalom – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Frissítés (11:45)

A balesetben hárman sérültek meg. A furgonban utazók közül senki nem használta a biztonsági övet. 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk egy furgon vezetője közlekedett Harc felől Zomba irányába reggel fél hat körül. A jármű vezetője egy balra ívelő kanyarban letért az útpadkára. Ezt követően elveszítette az uralmát a kocsi felett, és először az úttest bal oldalán levő füves árokba csapódott, ahol többször megpördült és oldalára borult. A balesetet követően a sofőr kiesett a járműből, ő és egyik utasa súlyosan, egy másik utas pedig könnyebben sérült meg.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás forgalomkorlátozás volt. A helyszínelés véget ért, az érintett útszakaszon ismét zavartalan a forgalom. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás. Vizsgálják azt is, hogy a járműben utazók miért nem használták a biztonsági övüket.

Frissítés (07:30)

A tűzoltók a négy utasból kettőt kézi erővel emeltek ki a járműből. A beavatkozórajok a roncsot megtámasztották, továbbá áramtalanították. A mentőszolgálat a balesetben érintett valamennyi utast kórházba szállította.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2025. február 11-én nem sokkal reggel háromnegyed hat előtt egy furgon ismeretlen körülmények között az oldalára borult a 65-ös főúton Harc és Zomba között. Az eddigi adatok szerint négyen sérültek meg a balesetben, őket a mentők kórházba szállítják.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett halad a forgalom.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában