2025.02.28. 07:20
Tönkrement a kapcsolata a gyereke apjával, ezért súlyos hazugságot állított róla a bíróság előtt
Hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy 22 éves nő ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség.
A vádlott korábban élettársi kapcsolatban élt egy férfivel, akivel 2021. évben közös gyermekük is született. Kapcsolatuk azonban időközben megromlott, és 2022. évben a gyermek kapcsolattartása ügyében közöttük polgári per indult a Szekszárdi Járásbíróságon, közölte dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Időközben a nőt tanúként hallgatták ki egy olyan büntetőügyben, amelyben a korábbi élettársának a családja volt érintett. A kapcsolatuk megromlása miatt azonban a nő a nyomozás során a rendőrségen tett tanúvallomását 2023. január 17-én a bírósági tárgyaláson megváltoztatta, és a hamis tanúzás törvényes következményeire való figyelmeztetés ellenére valótlan tartalmú vallomást tett. A hamis vallomás lényege az volt, hogy a volt élettársa családja a büntetőeljárásban félrevezette a hatóságokat, mert saját maguknak okoztak kárt, nem pedig más elkövetők mentek be az ingatlanukba.
A vádlottal szemben a járási ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a felfüggesztés próbaidejére pártfogó felügyeletének elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, áll a közleményben.