2025.03.11. 16:36
Baleset a 6-oson: két sérültet vittek kórházba a mentők (képgalériával)
Ketten sérültek meg hétfőn délután abban a balesetben, amelyik Kakasd felé történt. A rendőrség hosszú ideig helyszínelt a 6-os számú főúton, ahol mindkét irányban kilométeres sorok alakultak ki.
Mint arról hírportálunkon frissen beszámoltunk, két személyautó ütközött hétfő délután a 6-os számú főút száznegyvenhatodik kilométerszelvényénél. A vészhívást a hibrid üzemű gépkocsi segélyhívó rendszerén keresztül adta le az egyik sofőr. A baleset helyszínére a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik a dízel üzemű járművet áramtalanították – közölte Köves Péter, a vármegyei igazgatóság sajtósa. A mentőszolgálat négy kocsival érkezett a helyszínre, két személyt szállítottak kórházba, mindkettő könnyebben sérült – ezt már Lang Róbert, az OMSZ Dél-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezető mentőtisztje tette hozzá.

Fotó: Mártonfai Dénes
A 6-os számú főút 146-os kilométerénél történt
Komlósiné Kiss Anett arról tájékoztatott, hogy a baleset március 10-én, délután fél négy után történt. Mint írta: egy bonyhádi férfi közlekedett a 6-os számú főút 146-os kilométerszelvénye közelében Kakasd felé, amikor eddig ismeretlen okból – nem előzési szándékkal – áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szemből szabályosan közlekedő autósnak. A vétlen jármű vezetője a balesetet megpróbálta elkerülni azzal, hogy az útpadkára kormányozta a járművét, de ennek ellenére az ütközést nem tudta kivédeni. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében a Szekszárdi Rendőrkapitányságon vizsgálják – tette hozzá a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hatalmas torlódás a 6-oson, két személyautó ütközött
Fotók: Mártonfai DénesMár tizennyolcan sérültek meg 2025-ben a vármegye útjain
Az idei évben harminchat alkalommal kellett beavatkoznia a vármegyei tűzoltóegységeknek közlekedési baleseteknél, amelyek során tizennyolc utas sérült meg. A megváltozott időjárási feltételek, rossz látási viszonyok, adott napszakokban csúszós utak mellett fokozott óvatosságra van szükség, csak az útviszonyoknak megfelelő műszaki állapotban lévő gépjárművel szabad közlekedni, és a megválasztott sebesség mindig legyen összhangban a közlekedést befolyásoló tényezőkkel.