Elszökött a hatóságok elől

2025.04.24. 11:34

Szexuális borzalmakat élt át a 10 éves kisfiú, saját anyja vonhatta be a szörnyűségekbe

Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben egy magyar nő és élettársa ellen, miután a hatóságok szerint gyermek sérelmére elkövetett szexuális visszaélés gyanúja miatt indult eljárásban nem jelentek meg a bíróságon, és ismeretlen helyre távoztak. Az információk alapján a hatóságok most külföldön keresik őket. A pedofiliával vádolt pár valószínűleg külföldre menekült.

A pedofiliával vádolt 44 éves nőnek és 47 éves élettársának április elején kellett volna bíróság elé állnia, ám az előírt időpontban nem jelentek meg, és a hatóságok a hivatalos tartózkodási helyükön sem találták őket. A szekszárdi bíróság ezek után döntött a nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról – közölte portálunkkal Dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője.

A pedofiliával vádolt anya és az élettársa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki

 

Saját fia ellen követett el pedofil bűncselekményt

Az ügy iratai szerint a gyanúsítottak 2021 nyarán olyan cselekményeket követtek el, amelyek kiskorú hozzátartozójuk szexuális bántalmazására utalnak. Úgy tudjuk, az áldozat a nő gyermeke volt. A kisfiú az elkövetés időszakában mindössze 10 évesen élte át a borzalmakat. Információink szerint a pár többször közösült a gyerek előtt, és az is előfordult, hogy őt is bevonták a szexuális együttlétekbe.

A Blikk azt írta, hogy a gyermek vallomásának részletessége és következetessége alapján pszichológus szakértő is megerősítette az elmondottakat. Az eljárás során a gyanúsítottak nem működtek együtt a hatóságokkal, és a vádakat is tagadták.

Németországban bujkálhatnak

Bár hivatalosan keresett személyek, a pár továbbra is aktívnak tűnik a közösségi oldalakon. A nő nem régen azt közölte a Facebookon, hogy Németországban van. Néhány nappal ezelőtt még posztolt is a közösségi médiában. Az élettársa viszont a legutóbbi bejegyzéseiben már Spanyolországból jelentkezett be. Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: ezek a bejegyzések lehetnek félrevezetők, és akár szándékosan is megtéveszthetik a nyomozókat.

Az internetes tevékenységek nyomon követésében speciális egységek, úgynevezett „kiberzsaruk” is részt vesznek, akik képesek az online kommunikációk forrását elemezni, így kideríthetik, hogy egy-egy poszt valóban a megjelölt helyszínről származik-e. A hatóságok szerint az ilyen digitális nyomok kulcsszerepet játszanak a szökésben lévők felkutatásában.

Szűkül a mozgásterük

A nemzetközi körözés miatt a pár gyakorlatilag nem vehet igénybe hivatalos szolgáltatásokat – nem bérelhetnek autót vagy ingatlant, nem fizethetnek elő telefonra, és repülőgépre sem szállhatnak fel. Szakértők szerint ilyen körülmények között az elrejtőzés rendkívül megterhelő, anyagilag is kimerítő lehet. Valószínű, hogy a pár előbb-utóbb hibázik, vagy kénytelen lesz feladni magát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában