Káresemények

2025.04.25. 11:00

Még nem is riasztották őket, de már a helyszínen voltak a tűzoltók

A villámárvíz miatt nyolc riasztása volt csütörtökön a vármegye tűzoltóinak, emellett egy lakóépület tűznél is szükség volt rájuk.

Éppen csak elült a jég kopogása, rövidesen aztán szirénáktól volt hangos Szekszárd. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékvíz miatt nyolc alkalommal riasztották a tűzoltókat, emellett pedig egy lakóépület tűznél is beavatkoztak az egységek – tájékoztatott Köves Péter, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kakasd főutcáján hömpölygött a sáros víz. Forrás: TVMKI

A káreseményeket részletezve elmondta, hogy Kakasd belterületén a sáros esővíz miatt elakadó gépjárművekhez siettek a vármegyei tűzoltóegységek, míg Szekszárdon az alagsorokba és a pincékbe beömlő csapadék miatt hét helyszínen volt rá szükség, hogy szivattyúk segítségével eltávolítsák a betörő vizet.

Két riasztás között figyeltek fel a tűzre

A tűzeset Szekszárdon, a Búzavirág utcában történt. Két riasztás között éppen tankolni tartott az egyik egység, amikor észrevették, hogy az egyik sorház tetőhéjazat alól füst száll fel, és még egy készenléti szer riasztását kérték a helyszínre. A szekszárdi hivatásos tűzoltók végül két vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották lángokat, továbbá egy szén-dioxid palackot is kihoztak az épületből. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában