2025.05.09. 08:20
„Azt hittük, teljesen leég a ház” – ez már a harmadik tűzeset volt (fotókkal!)
Az idei évben már a harmadik szakályi tűzesethez riasztották a tűzoltókat. A legutóbbi során egy 70 év körüli férfi házában csaptak fel a lángok. Négy vízsugárral és kézi szerszámokkal a dombóvári és a tamási egység dolgozott a megfékezésén. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a teljes tetőszerkezet lángokban állt.

A tűz a melléképületből indult ki
Forrás: Tamási Önkormányzati Tűzoltóság
Mint azt korábban megírtuk, csütörtökön Szakályban a Bartók utcában gyulladt ki egy ingatlan melléképülete. A tűz átterjedt a lakóház tetőszerkezetére is. A dombóvári hivatásos tűzoltók négy vízsugárral elfojtották a lángokat. Az eset kapcsán Feuerbach Szabolcsot, Szakály polgármesterét kerestük meg, aki a tűzesetkor azonnal a helyszínre sietett.

A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt, félelmetes látványt nyújtott
– Első látásra nagyon nagy baj alakult ki. Én is odamentem és úgy látszott, használhatatlan lesz a ház. Mostanra azonban az is kiderült, sokkal kisebb a kár, mint ahogy az eredetileg kinézett – mondta a polgármester. A házban élő 70 esztendős férfi nagyon megijedt, de megfelelő lélekjelenléttel bírt és ő értesítette a tűzoltókat a lángok láttán. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az idős férfi lánya azt mesélte érdeklődésünkre, hogy a melléképületben tárolt termény és szerszámok teljes egészében odavesztek.
A tető öt négyzetméteren annyire eléget, hogy még a nap folyamán be kellett fóliázni, de rövidesen az egészet ki kell majd cserélni. A belső terekben egy festésre biztosan szükség lesz. Az idős férfi a faluban élő élettársához költözik, de napközben a házban tartózkodik majd, miután nem minősítették életveszélyesnek az épületet. A megsérült villanyórát ma pótolják, és a házhoz tartozó másik melléképületben tudnak főzőhelyiséget kialakítani.