Lépcsőfutás

2025.06.18. 10:40

Kínzással felérő próbát teljesítettek a tűzoltók

Huszonkét főből álló csapat képviselte Tolna vármegyét a Magyar Tűzoltósport Egyesület által szervezett szombati lépcsőfutó versenyen a Kékestetőn.

A Magyar Tűzoltósport Egyesület éves bajnokságának egyik állomásán, a Knight’s of St. Florian Stairrun Championship versenysorozat Backdraft nevű második fordulóján mérték össze erejüket a tűzoltók június 14-én, szombaton a Kékestetőn, tudatta közleményben a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A 132 résztvevő teljes tűzoltói bevetési védőfelszerelésben, sisakkal, csizmával és légzőkészülékkel futott fel a kékestetői tévétorony kilátóteraszáig, miközben tűzoltószakmai technikai feladatokat is teljesítettek.

A Tolna vármegyei tűzoltó csapat a Kékestetőn
Forrás: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az ország minden részéből érkeztek versenyzők, köztük önkéntes, önkormányzati, létesítményi és hivatásos tűzoltók, valamint nők és gyermekek is. A Tolna vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltóiból álló 22 tagú csapat kiemelkedő erővel és összetartással képviseltette magát. A férfiak mellett két nő és négy gyermek is rajthoz állt az embert próbáló kihíváson. A vármegyei gárda ereje a közösségben rejlik, amely a lelkes szurkolásban is megmutatkozott, amit decibelekben is mérni lehetett.

A feladat önmagában is komoly felkészülést jelent a tűzoltói munkára, és mindenki külön is készül a megmérettetésre. A tűzoltóknak saját testük a legfontosabb munkaeszközük, ezért elengedhetetlen a kiemelkedő fizikai állóképesség és kitartás, hiszen egy-egy tűzeset vagy műszaki mentés akár órákon át is tarthat, miközben nehéz felszerelésekkel kell dolgozniuk. A verseny felszerelése 10-15 kilogramm plusz terhet jelent a résztvevőknek.

A háromfordulós lépcsőfutó versenysorozat első két állomása – Siófok és Kékestető – után a záró futam Budapesten lesz, a Semmelweis Egyetem 22 emeletes Nagyvárad téri épületében. A vármegyei csapat reméli, hogy a lelkesedés és a harci kedv a zárófutamon is töretlen marad.

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság színeiben versenyzett: Csikos Bence, Gerendai Mariann, Gulyás István, Hamar Tamás, Horváth Tamás, Illés Eszter, Iván Péter, Juhász István, Kalmár Csaba, Mihálovics Lajos, Nagy Kornél, Szalai Ákos, Szalai Attila, Tolnai Bencének, Tóth Árpád, ifjabbik Tóth Árpád, Tóth Ramóna, Turcsán Márk, Turcsán Tamás, Szalai-Sebestyén Milán, Szalai-Sebestyén Máté, Szuprics Ferenc és Szuprics-Kovács Ferenc.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában