tragédia

2019.04.25. 16:20

Az utcán vesztette életét egy férfi Szakályban

TEOL

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Olvasónk hívta fel figyelmünket, hogy Szakályban, nemrégiben tragikus eset történt, mely során egy férfi életét vesztette. Megkeresésünkre válaszolva Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tudatta honlapunkkal, hogy a Hőgyészi Rendőrőrs munkatársait a Kossuth Lajos utcába riasztották, ahol egy eszméletlen ember feküdt a földön, mellette a kerékpárja. A helyszínen levő mentőszolgálat munkatársai a férfi ellátása során az eszméletlen személy szájában ételmaradékot találtak. A mentősök hosszú ideig próbálták újraéleszteni a 49 éves helyi lakost, azonban az eredményre nem vezetett, a férfi a helyszínen életét vesztette.

– Kollégánk a helyszínen a bejelentővel, egy szintén szakályi férfival is beszélt, aki elmondta, hogy az eszméletlen férfi újraélesztését ő kezdte meg, és a mentőket is ő értesítette – tette hozzá Komlósiné Kiss Anett. A helyszíni adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi a kerékpárját, mielőtt elesett volna, tolta, tehát gyalogosként vett részt a forgalomban. Az eset kapcsán a rendőrség eljárást nem indított, hiszen idegenkezűségre és balesetre utaló körülményeket sem állapítottak meg a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában