Vádemelés

2017.08.17. 15:00

Elhajtott a helyszínről az ittasan vezető férfi

A 47 éves gyanúsított február 14-én 20 óra 55 perckor személygépkocsival közlekedett Szekszárdon, a Szövetség utcában a Holub utca irányába.

Ihárosi Ibolya

Vádemelési javaslattal zárták le a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai egy tolnai férfi ellen ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére a napokban átadták, tájékoztatta lapunkat Molnár Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A 47 éves gyanúsított február 14-én 20 óra 55 perckor személygépkocsival közlekedett Szekszárdon, a Szövetség utcában a Holub utca irányába. A kereszteződéshez érve nem adta meg az elsőbbséget egy másik járműnek, ezért a két autó összeütközött.

A gyanúsított adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. Nem juthatott túlságosan messzire, mert a rendőrök a nyomozás eredményeként egy órán belül azonosították a szabálytalankodó járművezetőt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, s nem lepődtek meg, hogy a szonda pozitív értéket mutatott. Nyilván ezért hajtott el az általa okozott baleset helyszínéről. Az ittasság tényét a későbbi szakértői vizsgálat is alátámasztotta. A férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során szabadlábon védekezhet, közölte a rendőrség.

A mai nap folyamán, már közzétettünk egy ittas vezetésről szóló cikket, elolvasásáért kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában