bírósági ítélet

2018.08.13. 20:00

Hajat téptek, rugdosódtak és lökdösődtek is

A két lány ugyanabban a nevelőotthonban nevelkedett, de haragos viszonyban voltak

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Nyilvánosan összeverekedett két fiatalkorú lány. Mindkettejüket garázdaság miatt ítélte el a Szekszárdi Járásbíróság, mint társtetteseket. Az elsőrendű vádlottat korábban már lopás miatt egy év próbára bocsátották. A korábbi történet szerint a vádlott 2017. június 16-án egy társával együtt azzal a céllal tért be egy szupermarketbe, hogy lopjanak. Az „akciót” a vádlott kezdeményezte. A két lány térült-fordult az áruházban, majd az összegyűjtött illatszert és csokoládét bevitték a próbafülkébe, ahol megpróbálták levenni róluk az áruvédelmi eszközöket. Három kifli kifizetése után menni készültek, amikor a biztonságiak elkapták őket, így a kár megtérült.

Mivel az elsőrendű vádlott a próbaidő alatt verekedett, a bíróság megszüntette a próbát, és a régebbi bűncselekményért is felelnie kellett. Mindezekért a bíróság a 15. életévét betöltött lányt nyolcvan óra közérdekű munkára ítélte. A lány a történtek idején, 2017. október 4-én is gyerekotthonban lakott, ahonnan folyamatosan szökésben volt. A 16 éves másodrendű vádlottat a bíróság egy év próbára bocsátotta, és elrendelte pártfogó felügyeletét. Ő az élettársával és annak kilenctagú családjával élt szerény anyagi körülmények között. Tizenhárom éves kora óta nem járt iskolába, az általános iskola 5. osztályát végezte el. A két lány ugyanazon gyerekotthonban nevelkedett, és haragos viszonyban voltak egymással.

A vádbéli napon az elsőrendű vádlott és barátja orvosi vizsgálatra ment, majd megérkezett a másodrendű vádlott szintén a barátja és mások társaságában. A másodrendű vádlott odaszólt a másiknak, hogy: mit nézel te büdös k..?, mire az elsőrendű vádlott feldühödött, odament hozzá és belerúgott a lábába, aki erre megragadta a támadó haját és cibálni kezdete. Ezt további két rúgás követte, majd egymás ruháját rángatva dulakodtak. A megtámadott lány barátja közbeavatkozott és az elsőrendű vádlottat ellökte az élettársa közeléből, amitől a falnak esett. Őt is megpróbálta a barátja távolabb kísérni, de a lány inkább ismét megrúgta a másikat ezúttal az oldalán, aki ettől egy üvegajtónak esett. Az üveg betörött, és ezzel közel 13 ezer forint kár keletkezett. A verekedés következtében mindkét lány könnyű sérülést szenvedett. A verekedés alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában