Bűnügyek

2017.11.19. 13:30

Húsz tanyába tört be egy férfi a decsi szőlőhegyen

Az elmúlt év nyarától kezdődően közel egy éven keresztül összesen húsz, Decs környékén található tanyába tört be, melyekből 4 millió forintot meghaladó értékben lopott.

Ihárosi Ibolya, Illusztráció: Shutterstock

Összesen huszonegy bűncselekmény miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 38 éves decsi férfi ellen. Ezek többsége kisebb, vagy nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, valamint egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntette.

A folyamatosan megélhetési nehézségekkel küzdő munkanélküli vádlott az elmúlt év nyarától kezdődően közel egy éven keresztül összesen húsz, Decs környékén található tanyába tört be, melyekből 4 millió forintot meghaladó értékben lopott el különböző háztartási eszközöket, élelmiszereket, evőeszközöket, műszaki berendezéseket, kisebb bútorokat, állati trófeákat és hasonló, viszonylag könnyen mozdítható értéktárgyakat. A vádlott jól ismerte a tanyák megközelíthetőségét és a gyors menekülési útvonalakat, mert korábban éveken keresztül több gazdálkodási területet is őrzött a környéken. Az épületekbe döntően az ablakon lévő rácsot kifeszítve, vagy a bejárati ajtót betörve jutott be, ezzel az ellopott tárgyak mellett további rongálási károkat okozott a tanyatulajdonos sértetteknek. A húsz közül három tanyába többször is visszament. 

A lopott holmit internetes portálokon adta el, valamint pécsi, dombóvári, bajai és szekszárdi régiség- és használtcikk-kereskedőknek értékesítette.

A korábban sikkasztás bűntette miatt próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vádlottal szemben az ügyészség ezúttal börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyek gyakorlásától való eltiltás kiszabását szorgalmazza a vagyonelkobzás és a kár megtérítése mellett –, tájékoztatta lapunkat dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában