Tűz

2018.01.20. 20:43

A lángok martaléka lett az összes sport- és egyéb felszerelés

Teljesen kiégett a Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakháza péntek éjszaka. A dunaföldvári és solti tűzoltók vettek részt az oltásban. Munkájuk ellenére használhatatlanná vált az épület, amelynek teteje beomlott. A lángok martaléka lett az összes sport- és egyéb felszerelés.

Vida Tünde

Járókelők fedezték fel pénteken éjszaka azt, hogy lángokban áll a Duna-parti sétány végén lévő csónakház. A Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka, Csányi Imre azt mondta, 22:41-kor kapták a jelzést, ők is solti hivatásos tűzoltóság is haladéktalanul a helyszínre vonultak, beavatkoztak, de addigra a teljes tetőzet égett, lehetetlen volt megmenteni az épületet és a benne tárolt sportszereket.

A csónakház körülbelül 30 méter hosszú, 5-6 méter széles, vékony falazatú „nyári lak” – vázolta Csányi Imre.

Ott jártunkkor, szombaton délután a klub elnöke, Linka Jánosné harmadmagával próbálta menteni, ami menthető. Éva azt mondta, éjjel fél 12-kor kapta a hívást, amikor leért a tűzoltók már a lángokkal birkóztak. Az épület azonban használhatatlanná vált, a tetejéből szinte semmi nem maradt, oda lett a teljes berendezés is a kenukat, kajakokat. A kár nagyságát egyelőre felbecsülni sem tudják. Linka Jánosné Éva, az egyesület elnöke azt mondta, két nappal korábban jártak ott, akkor mindent rendben találtak, egyetlen elektromos berendezés sem működött, áramtalanítani nem szoktak, hogy a riasztó tudjon működni.

- Itt jártunk, körbe néztünk, madarakat etettünk, minden ki volt húzva, idézte fel az elnök. Az egyesület múltját, munkáját firtató kérdésre azt mondta, órákat tudna mesélni. – 1980-ban kezdtük, eleinte vándortáborokat szerveztünk, az első versenyekre kölcsönkért hajókkal mentünk – kezdte. Az épület – mint elmondta – amikor átvették, egy sufni volt. Rossz volt a teteje, se víz, se villany, földes volt a padozat. Önkormányzati támogatással, társadalmi segítséggel, pályázati lehetőségek kiaknázásával fejlesztették. Az egyesületnek hetven tagja van, de Éva szerint nem ez a fontos, hanem az, hogy ennél sokkal többen élvezték a csónakház adta lehetőségeket. Teljesen felszerelt konyhájuk volt négy hűtővel, hiszen osztálytalálkozókat, időseknek Csupa Csaj Csütörtököket rendeztek, nem beszélve a Vizicsibe táborokról, amelyek nagyon népszerűek a gyerekek körében. Már idén nyárra is megvan a létszám. Illetve meglenne… A teljes felszerelés odaveszett, kajakok, kenuk, evezők. A padlás tele volt mentőmellényekkel, matracokkal, sátrakkal. 

Linka Jánosné – s egyelőre senki – nem tudja, mi okozhatta a tüzet, az viszont tény, hogy egy hónapja az épületbe betörtek és az utóbbi időben kétszer is rongálás nyomait fedezték fel a teraszon. A városlakók összefogtak, sorra érkeznek a felajánlások, ki munkát, ki anyagi segítséget ajánl. – Ezt a kéményt egy budapesti cég készítette, már jelezték, hogy jönnek segíteni – mutat a tető torzójából kiemelkedő építményre. – Majd’ 40 éves munkánk veszett kárba, de nem adjuk fel. Rengetegen ajánlották segítségüket. Közzé fogjuk tenni az egyesület számlaszámát – összegezte. Elárulta, kezdetektől ő vezeti az egyesületet. – Át szeretném adni az új nemzedéknek, de nem ezt, nem így – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában