Betörések

2017.07.26. 19:00

Megszaporodtak a betörések Szekszárdon

A magánházak mellett már irodákba is „betévednek” a betörők.

Ihárosi Ibolya

Több betörés is történt az utóbbi időben a megyeszékhelyen. A betörők irodaházakba mentek be, és az ingatlanokból laptopokat és készpénzt, az egyik helyről pedig egy kisméretű páncélszekrényt is elloptak, tájékoztatta lapunkat Molnár Ágnes, a megyei főkapitányság sajtóreferense.

Mint mondta, a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a betörések – legyen szó magánházakról vagy irodaépületekről – jó eséllyel megelőzhetőek, ha több figyelmet fordítunk a vagyonvédelemre. Kiemelte, hogy érdemes az ingatlanokat riasztóval ellátni, amely vagy a rendőrségnél, vagy a szolgáltatónál jelzi, ha valaki be akar törni. Ha van vagyonvédelmi berendezés, arról jól látható helyen tanácsos valamilyen táblát, vagy matricát elhelyezni, ez a jelzés már önmagában is elriaszthatja a bűnelkövetőket.

Sötétben settenkednek a betörők, ezért érdemes az épületet kivilágítani, a folyosókra biztonsági kamerákat elhelyezni, a magánházak esetében pedig jó szolgálatot tehet a mozgásérzékelő. Végül, ha valakihez betörtek, haladéktalanul haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívó számot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában