kábítószerhasználat

2017.11.23. 14:06

Nem lehet tudni, hányan fogyasztanak drogot

A droghasználat országos, sőt világméretű probléma, Tolna megyében is jelen vannak a kábítószerek. Változó és ezért ismeretlen összetételük miatt a legveszélyesebbek az egyre terjedő designer drogok.

Ihárosi Ibolya, illusztráció: Shutterstock

Az elmúlt év első tíz hónapját összehasonlítva az idei év első tíz hónapjával jelentősen nőtt a kábítószer birtoklása, de még így is száz alatt van a bűncselekmények száma a megyében. A kábítószer-terjesztések száma is nőtt, de éppen csak hogy meghaladja a tízet. Az új pszichoaktív anyagoknak csak a terjesztése bűncselekmény, ami idén egyel több volt mint tavaly, és nem éri el a tízet, mondta el Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A rendőrök a kábítószerek közül a leggyakrabban a különféle kannabiszszármazékokkal, valamint amfetamintartalmú szerekkel találkoznak, a legtöbb intézkedés ezek fogyasztóival szemben történik. Az utóbbi években azonban folyamatosan fejlődött a kábítószerpiac, és megjelentek az új pszichoaktív anyagok, közismertebb nevükön a designer drogok. Ezek használatának fő kockázata a törvényi tiltáson túl az, hogy a gyártók a hatóanyag vegyi összetételét folyamatosan változtatják, így a fogyasztók által vásárolt szer hatóanyaga nem biztos, hogy megegyezik a már használt anyagéval, holott a termék ugyanazon a néven fut. Ezek rövid és hosszú távú élettani hatása nem ismert, előfordulhat, hogy a fogyasztó rosszul lesz, vagy belehal a használatába.

A jobb anyagi helyzetben lévő fogyasztók elhagyják a designereket, és visszatérnek a hagyományos anyagokhoz, a szegényebbek viszont megmaradnak az új pszichoaktív szereknél, mivel azok jelentősen olcsóbbak. Rendőri oldalról nézve azonban mind az ismert kábítószerek, mind a designerek illegálisak, így a termesztésük, előállításuk, birtoklásuk, átadásuk és kereskedelmük büntetendő, mondta a szóvivő.

Nem egyszerű azonban a drogfogyasztás mértékének a megítélése, mert jelentős a látencia. Az ilyen bűncselekményeknek jellemzően nincs olyan sértettje, aki feljelentést tenne, mert valamilyen kár vagy sérelem érte, így az esetek nagyobb része nem kerül felszínre. A rendőrségi adatok nem biztos, hogy arányosan tükrözik a jelenség nagyságát, a kutatások viszont egyértelműen feltárták, hogy egyre nagyobb mértékben van jelen a szerhasználat.

– A vonatkozó jogszabályok szerint minden tudomásunkra jutó ügyben eljárunk, hiszen ez a rendőrség feladata. Ellenőrzéseket, akciókat tartunk, majd eljárás alá vonjuk a tiltott anyagok birtoklóit. Még fontosabb, hogy a terjesztőkkel szemben minden törvény által biztosított eszközt igénybe veszünk, közérthetőbben fogalmazva: harcolunk a drogok terjedése, terjesztése ellen – hangsúlyozta Huszti Gábor.

– Hasonlóan fontos szakterület a prevenció. A bűnmegelőzésben a rendőrségnek kiemelt a szerepe, de a droghasználat megelőzésében felelősség terheli az egész társadalmat, így az oktatási intézményeket, a szociális szférát, a civil szervezeteket és a családot is. A rendőrség a témában komplex kommunikációt folytat. A bűnmegelőzéssel foglalkozó rendőrök rendszeresen járnak az iskolákba, és előadásokat tartanak. Sikerrel zárult az Alternatív Art prevenciós művészeti előadás-sorozat is, amelyben érintettük a droghasználat témakörét is – tájékoztatott a szóvivő.

Legalizálni lehetne a kannabiszt?

Nem mostanában történt, amikor egy rendőrtiszt a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy annyi a kábítószeres ügy, amennyit a rendőrség akar. Ennek az a magyarázata, hogy már akkor, amikor még nem volt ennyi drog az országban, minden pénteken és szombaton, ha nem is százával, de tízesével vihette volna el a rendőrség egy-egy szórakozóhelyről a „betépett” fiatalokat. Elmondta, hogy nyílt és fedett eszközökkel is tájékozódnak, de szerinte nem cél az alkalmi fogyasztók üldözése. A terjesztők ellen azonban kíméletlenül eljárnak. Egyes vélemények szerint ellenőrzött körülmények között nálunk is legalizálni lehetne a kannabiszt, ahogy sok más országban. Például azért, mert akkor ellenőrizni lehetne a növény termőterületét, a feldolgozást és a forgalomban lévő drogot. Az adóbevétel is nőne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában