bírósági ítélet

2018.08.17. 20:00

Önkívületi állapotban verekedett a fiatal férfi

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Alkohol és kábítószer együttes hatására vadidegen embereket bántalmazott egy 21 éves férfi a nyílt utcán tavaly március 10-én. Maga a vádlott mondta el a bírósági tárgyaláson, olyan sokat ivott azon a napon, hogy nem emlékszik semmire. Azt is hozzátette, gyakran iszik, de sosem agresszív, ezért valószínűsítette, hogy az alkohol és az amfetamin együttes hatása válthatta ki agresszivitását. A bíróság pedig azt értékelte súlyosító körülményként, hogy vadidegen embereket vert meg a nyílt utcán. Enyhítő körülménynek számított viszont a férfi beismerő vallomása és büntetlen előélete. Garázdaság vétsége miatt a Szekszárdi Járásbíróság 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, a napi tétel összegét ezer forintban meghatározva. Ha nem fizetné meg a büntetést, akkor annak összegét fogházra kell átváltoztatni oly módon, hogy egy napi tételnek egy napi szabadságvesztés felel meg. A 250 ezer forint megfizetésére a bíróság 10 havi részletfizetést engedélyezett. Az ítélet jogerős, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

Két férfi pénzt akart felvenni a vádbéli napon este negyed tíz felé az egyik szekszárdi bankautomatából, amikor megjelent a vádlott, és se szó, se beszéd, belerúgott az egyik férfiba, aki ettől a földre esett. Társa úgy megijedt, hogy átszaladt az utca túlsó oldalára. A vádlott utána eredt, a földre rántotta és rugdosni kezdte. Amint a vádlott meglátta, hogy két férfi közeledik, abbahagyta a rugdosást, és feléjük rohant, ahogy a bíróságon mondták, önkívületi állapotban. Az egyik férfi a kezét maga elé tartva próbált védekezni, de a vádlott fejjel nekirohant a kezének, ettől a sértett elesett, de közben az első sértett már kihívta a rendőrséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában