lopás

2018.02.18. 09:30

Szekrénybe rejtett pénzt lopott

Azonosították a rendőrök a kocsolai elkövetőt.

TEOL,

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint 2018. január 10-e és 31-e között ismeretlen tettes bement egy kocsolai házba, és a nappali szekrényéből mintegy 350 000 forintot lopott el.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, egy 27 éves kocsolai lakost. A férfi a bűncselekmény elkövetését részben beismerte, az eljárás során szabadlábon védekezhet, tájékoztatott a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy nagyobb összegű készpénzt csak abban az esetben ajánlott otthon tartani, ha azt megfelelő biztonsági zárral ellátott széfbe teszik. Fontos továbbá, hogy a lakásban tárolt készpénzről, vagy annak összegéről ne tegyenek említést idegeneknek, és ismeretlen személyeket ne engedjenek az otthonukba! A trükkös tolvajok módszere, hogy kihasználják az ott lakó figyelmetlenségét, és ez idő alatt ellopják az elől hagyott, vagy akár az elrejtettnek hitt értékeket is.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón, és az ingatlanon kívül várja meg a rendőrök kiérkezését!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában