A nézők vastapsa jutott a pálfaiaknak

Egy személyre szabott, vásári komédiába ágyazott humoros, népies történetet adtak elő a pálfai színjátszók a Nemzeti Színházban. A műfaji behatárolás, megközelítés a társulat egyik tagjától, Horváth Imrétől származik. A falu polgármestere oszlopos tagja a Pálfai Hagyományőrző Táncegyesületnek is, amely felkérést kapott, hogy képviselje Tolna megyét a Magyar Teátrumi Társaság és az NMI Művelődési Intézet együttműködésében harmadízben megvalósult pajtaszínházi programban. – Azonnal igent mondtunk, bár akkor még nem tudtuk, hogy mire – emlékezett vissza Horváth Imre. Szerencsére kaptak egy mentort is Csáki Csilla személyében, akivel elkezdték a közös munkát.

Szeptemberben találkoztak először, de nem darabválasztással kezdték a munkát, hanem szituációs gyakorlatokkal, amelyek során Imre szerint Csilla nagyon tudatosan és eredményesen feltérképezte a társaság képességeit. Mivel ez az első ilyen jellegű vállalásuk, nem rendelkeztek semminemű tapasztalattal, főként nem képzettséggel, ezért nem egy kész darabhoz nyúltak, hanem saját maguk építettek fel egyet. Ebben komoly szerepet kapott a népzene és néptánc, miután a tizenegy résztvevő többsége tajga az együttesnek. Próbáról próbára formálták, alakították a történetet. Amihez mentoruk segítségével társították a megvalósításhoz szükséges „technikai megoldásokat”. Így született meg a Bőség zavara című darab, amelyet lelkesen próbáltak Csillával, viszont tőle – miután babát várt – decemberben el kellett köszönni, ami nagyon megnehezítette a kezdő drámacsapat munkáját. A rendezést a táncegyüttes szakmai vezetője, Kővágó Zsolt vette kézbe.

Az utolsó hetek Horváth Imre emlékei szerint fokozottabb feszültségben teltek, megesett, hogy egy héten három-négy próbát is tartottak. Eközben nem maradt idejük azon gondolkodni, hogy hova is tartanak. Ez szinte csak akkor tudatosult bennük, amikor előállt a busz, ők felszálltak és azt mondták: Irány a Nemzeti! Elképesztő érzés volt, hogy egy kis megye ezerötszáz lelkes faluja, Pálfa amatőr színjátszói bemutatkozhattak a hazai színjátszás fellegvárában, derült ki a darab szereplőjének szavaiból. Horváth Imre szerint szinte kézzelfogható volt a színház szellemisége. A pálfaiak Bodrogi Gyula öltözőjében készültek arra, hogy színpadra lépjenek. Az előadás nagyon jól sikerült, azt, hogy voltak benne hibák, a közönség bizonyára észre sem vette, legfeljebb csak a szereplők. A poénok „ültek”, a közönség vastapssal jutalmazta a Pálfai Pajtaszínház produkcióját. Nagyon jó érzés volt Horváth Imre szerint látni a nézőtéren az ismerős arcokat, akik Pálfáról kísérték el őket, s azokat, akik a fővárosban élnek, de kötődnek a faluhoz. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy színpadra szólították Csáki Csillát – a szereplők nem tudták, hogy ott van –, aki annak ellenére megnézte tanítványait, hogy gyermeke csupán néhány napos.

Még biztosan bemutatják a darabot

A Pajtaszínház program keretében, amely a vidéki amatőr színjátszás hagyományait igyekszik feléleszteni a helyi társadalom fejlesztésének szándékával, az ország 19 megyéjének 19 településén jöttek létre vagy erősödtek meg, s kaptak színházi és közművelődési szakmai támogatást amatőr színjátszó közösségek. A program zárásaként az így született produkciókat a III. Pajtaszínházi Szemle keretében a Nemzeti Színházban adták elő. Horváth Imre azt mondta, mivel az egyik kamarateremben léptek színpadra, elég kevés néző láthatta a darabot, márpedig ők nagyon örülnének, ha erre többeknek is lenne lehetősége, ezért mindenképpen be fogják mutatni a darabot többször is. Arról nem esett még szó, hogy folytatják-e színjátszást, azaz tanulnak-e újabb darabot. A faluvezető ezt sem tartja kizártnak, abban viszont majdnem biztos, hogy ötvözni fogják új tapasztalataikat a meglévőkkel, azaz táncos fellépéseik során kamatoztatják frissen szerzett színházi tudásukat.