lakossági fórum

2018.04.04. 19:20

Potápi Árpád János lakossági fórumot tartott Nagykónyiban

Szeri Árpád, fotó: Mártonfai Dénes

Nekünk Magyarország az első! Ennek a jelmondatnak a szellemében tartott lakossági fórumot Nagykónyiban Potápi Árpád János.

A Fidesz képviselője, egyúttal államtitkár elsőként a foglalkoztatás témakörét tekintette át. Mint mondta, ma már a fiatalok is biztosak lehetnek abban, hogy lesz Magyarországon munkájuk: ezen korosztály munkanélküliségi rátája 30 százalékról 10 százalékra csökkent.

2010 óta a minimálbér 88 százalékkal nőtt, a szakmunkás garantált bérminimum pedig 2010-hez képes megduplázódott. A kormány jelentősen csökkenti a vállalkozások munkát terhelő adóit is. Idén, a Családok évében havi 35 ezer forintra nőtt a kétgyerekesek családi adókedvezménye, a családok milliós segítséget kapnak az otthonteremtéshez.

Potápi Árpád János áttekintette a 2. számú egyéni választókerületi településeket érintő, megvalósult, illetve folyamatban lévő, jelentős fejlesztéseket is. Végezetül kijelentette, hogy a Fidesz elutasítja a Soros-tervet és készen áll megvédeni az országot és az elmúlt évek közös eredményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában