Ki tud többet Magyarországról?

2018.05.01. 15:00

A házigazda csapat nyerte a vetélkedőt

Negyedik alkalommal rendezték meg a Ki tud többet Magyarországról? elnevezésű járási versenyt általános iskolások részére.

Balázs László, fotó: szerző felvétele

A falu lakói számára nagy jelentőséggel bír magyarságuk megőrzése, ápolása. A Györei Templom Általános Iskola többek között ezért is tartja fontosnak a széles körű műveltségre alapozó vetélkedő megrendezését. A megfogalmazás nem üres jelszó, hiszen a gyerekek történelemmel, irodalommal, néprajzzal és természetföldrajzzal összefüggő kérdéseket kaptak – mondta el László Olga igazgató, de számot kellett adniuk zene- és művészettörténeti ismereteikről is. Idén az 1848/49-es szabadságharc történelmi eseményeit villantották fel a kérdések. A zenei kérdéseknél Kovács Gábor előadóművész különböző hangszereken játszott el dallamokat, ez alapján kellett felismerni a művet.

A zsűrinek – Unti Judit, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium magyartanára; Tóth Bence, az I. Béla Gimnázium földrajz–történelem szakos pedagógusa; Steiner Krisztián, a hidasi Benedek Elek Német Nemzetiségi Általános Iskola történelem szakos tanára – nehéz dolga volt, de muszáj volt értékelni a válaszokat.

Az eredményhirdetésen az ítészek elismerően szóltak a fiatalok felkészültségéről. A pontok alapján – három év után első alkalommal – a györeiek bizonyultak a legjobbnak, őket Hidas I-es triója követte a képzeletbeli dobogón, amelynek harmadik fokára az aparhanti csapat állhatott fel.

A győztesek jutalma könyvutalvány volt, de minden résztvevő emléklapot vehetett át helytállásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában