Hat település nyugalmát védik éjjel-nappal

2018.07.31. 07:00

Bajba jutottaknak segít, első vonalban

Új vezetője van a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltó Köztestületnek Bóta Gyula személyében. A fiatal családapa gyermekeivel, feleségével nemrégiben Siklósról költözött Bátaszékre. Mint mondta, hosszú távra terveznek.

Mauthner Ilona

A helyi tűzoltóság nyolc és fél főállású tűzoltót alkalmaz (egyikük félállásban dolgozik) és tizenkét aktív önkéntesre számíthat. A főállású munkatársak fizetését részben a Belügyminisztérium finanszírozza, ezt egészítik ki még az önkormányzatok. A tűzoltók ugyanis Bátaszék mellett Alsónyéken, Bátán, Mórágyon, Bátaapátiban és Pörbölyön is ellátják a rájuk eső feladatokat. Pörböly tavaly kilépett a köztestületből, így fizetési kötelezettsége sincs. Mindez összesen kétszáztizenegy négyzetkilométeres terület – mondja Bóta Gyula parancsnok. Maga a laktanya Bátaszéken van, ahol külön van parancsnoki szoba, tanterem, iroda és ami a legfontosabb: három jó állapotú gépjárműfecskendő, amelyek közül az egyik fiatalnak mondható.

Tavaly százhuszonhárom riasztásuk és száztizenhárom beavatkozásuk volt. Idén eddig nyolcvannyolc esethez riasztották őket, tavaly ilyenkor még csak negyvennél tartottak. Ez azt jelenti, hogy az idei év mozgalmasabb lesz, mint a tavalyi volt. Az esetek egyharmada tűz (szabadtéri tüzek, bálák égnek), illetve viharkár, szivattyúzás vihar után és közlekedési balesetnél beavatkozás. Vannak nyugodtabb napok, de összességében kiszámíthatatlan mikor kapnak riasztást. A csapat jól összeszokott, mondta a parancsnok éjszaka is van ügyelet, egy híradóssal és egy szolgálatvezetővel, valamint két ember otthonról vállalja az ügyeletet. Ha riasztást kapnak nyolc percen belül kell elhagyniuk a laktanyát, a bátaszékieknek ez átlagban négy és félpercet vesz igénybe. A csapat tagjai zömében a negyven és ötven közötti korosztályba tartoznak, néhány harmincassal kiegészítve. Nagyon szeretnék ha több fiatal is csatlakozna hozzájuk, érdeklődés mindig van, de jelentkező már kevésbé. Ha valaki kedvet kapna arra, hogy tűzoltó legyen, akkor jelentkeznie kell a laktanyában, majd elvégeznie egy negyven órás tanfolyamot az önkénteskedés mellett.

Bóta Gyula a fiatalabb tűzoltók körét erősíti, hiszen harmincöt éves, Egerben született, ott végezte el az egészségügyi szakközépiskolát, majd később Pécsen, az egyetemen, gyógytornász diplomát szerzett. Dolgozott ápolóként a pécsi klinikán, majd a gyógyszeriparban és mentősként is. Ez utóbbit most is végzi, havi száznegyven órában. A tűzoltósággal 2016-ban került kapcsolatba az Értetek programon keresztül, melyet az idén hetedik alkalommal rendeztek meg. A tanulások sorának számára még nincs vége, hiszen idén jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tűzoltó-mérnöki karára, és fel is vették.

Mentőzés, tűzoltás csupa olyan tevékenység, amely a bajban lévőket szolgálja úgy, hogy közben akár a saját életüket is kockáztatják, ha arra kerül a sor. Bóta Gyula azt mondta, nem tud különbséget tenni a két munka között. Ott lenni az első vonalban, ha bajba jutnak emberek, nagy erőt ad annak, aki segíteni akar, ugyanakkor a tűzoltók egymásra is rá vannak utalva. Embert próbáló munka ez akkor is, ha több száz bálát kell oltani (mint tavaly Alsónyéken) vagy autóbalesetnél embereket kell menteni, biztonságba helyezni, míg megérkezik a mentő.

Könnyű volt Bátaszéket megszokni

Bóta Gyula három gyermekével és védőnő feleségével költözött Siklósról Bátaszékre. A három kisgyermek – 7 és 5 évesek, a legkisebb 8 hónapos – is megszerette a várost. Megszoktuk, beilleszkedési problémánk nem volt, mondta a családfő. Nagyon szép a környék, kiválóak a borok, akárcsak a szülővárosban, Egerben, tette hozzá Bóta Gyula. Hosszú távra tervez a család. A feleség szülei Beremenden laknak, a férj szülei Egerben, így a nagyszülőket ritkán látják az unokák, de ahogy lehetőség adódik, keresik egymás társaságát. A családfő a kevés szabadidejét igyekszik a gyermekeivel, feleségével tölteni, közös fürdőzésre, kirándulásokra kerítenek alkalmakat. A régi szenvedély a basszusgitározás volt, no és a motorozás, ezek most kicsit háttérbe szorultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában