Eredeti anyagokból készített viseletbe öltözteti a babákat

Nem baba-, hanem viseletkészítő. A baba csak hordozója a hagyományos viselet kicsinyített másának. Ezt hangsúlyozza Till Jánosné, aki mindenhez ért, amit tűvel és cérnával, illetve fonallal szokás végezni. Varr, hímez, köt, horgol. Már hétévesen pacskereket kötött szülőfalujában, Zombán.

Pénzügyi területen dolgozott több cégnél. Nyugdíjba 2001-ben ment a MAHIR-től, ahol nemcsak gazdaságis volt, hanem mindennel foglalkozott a hirdetésfelvételtől az elszámolásokig. Akkoriban kedvtelésből nem varrt, csak családi szükségletre, de az a skála is széles volt, a zoknistoppolástól a nagykabát-készítésig tartott.

A keresztszemes képek hímzését 2000-ben kezdte, s máig, minden este azzal zárja a napot. Aprólékos alkotások ezek, előfordult már, hogy valamelyiket festménynek nézték egy kiállításon. Akad köztük olyan is, amelyik 450 ezer öltéssel készült, hónapokon át.

Na és a viseletbe bújtatott babák. Erről ismerik a legtöbben Till Jánosnét. Az egész úgy kezdődött, hogy külföldi útjairól mindig hozott egy-egy jellemző, népviseletes babát. Szépen gyűlt a kollekció, de valami hiányzott közülük: a magyar. S úgy gondolta: akkor azt majd ő megvarrja. Tíz évvel ezelőtt el is kezdte a különböző tájegységekre jellemző viseletek elkészítését kicsiben, de lehetőleg eredeti anyagokból. Padlások kincseit használta fel, elsajátította a régi varrási technikákat, miközben felfejtett, megmentett kisebb-nagyobb darabokat a már foszladozó szövetekből. Bogyiszlón kétszáz éves főkötőt is talált. Két hónapig varrta a mását. A bogyiszlói, sióagárdi, kalocsai, sárközi baba után következett a mözsi. Ekkor döbbent rá, hogy gyökerei alapján ez áll hozzá legközelebb. Azóta csak sváb öltözeteket varr, s azon belül: Tolna megyeieket. A hozzáértő tudja, hogy ez sem egy szűk kör. Hétköznap és vasárnap, a fiatalasszonyok és az öregasszonyok más-más ruhában jártak, s falvanként is jelentős eltérés mutatkozott. Jelenlegi készletét harminc környékbeli falu viseletét hordó, hatvan babája alkotja.

A sváboknál, a legtöbb helyen fekete volt a menyasszonyi ruha. Egész életük során vigyáztak rá, nagyobb ünnepekkor felvették, s végül abban temették el őket.

Ha valaki valamit szeret, arról lelkesedéssel beszél. Tillné odavan a csodálatos régi anyagokért, a meseszép, százéves csipkékért, a korabeli, mesteri varrási technikákért. Azt mondja: – Úgy fogok meg egy régi darabot, hogy remeg a lelkem. S aki hasonlóan érez, akinek van kötődése ehhez a dologhoz, akit megérint, az az én közönségem.

Értő közönség persze a kiállításain is van szép számmal. Áprilisban Pécsen mutatta be munkáit, októberben pedig a szekszárdi Babitsban lesz tárlata, a Mondschein Kórus jubileumi rendezvényéhez kapcsolódóan.