Falunap

2018.07.12. 11:30

Őrzik a boszorkányos hagyományt Pusztahencsén

Hanol Erzsébet, fotó: beküldött képek

A boszorkányoké volt a főszerep szombaton a pusztahencsei falunapon. Horváth Heléna programszervező elmondta, hogy a kilenc évvel ezelőtt megrendezett első falunap óta boszorkányság kíséri az eseményt, most először azonban banyatáncot is láthattak az érdeklődők a falu asszonyainak előadásában. Sőt, egy vetélkedő során az is kiderült, ki Pusztahencse Banyája.

A jelentkezőknek papírból készült fekete macskákat kellett megtalálniuk a rendezvénysátorban, énektudásukat is megcsillogtatták, illetve minél rövidebb idő alatt be kellett „gyűjteniük” egy bajszos, egy kék szemű és egy szeplős illetőt. Ez végül Rickné Bor Barbarának sikerült a legjobban, így egy évig övé a Pusztahencse Banyája cím.

Kökény Attila is fellépett a falunapon

Mindemellett volt vízifoci- bajnokság, körhinta és ugrálóvár, délután aszfaltrajzverseny és habparti. A legkisebbek Cseke Klárával Sünizene foglalkozáson vehettek részt.

A „Boszorkány-konyha” főzőversenyre tizenhárom csapat nevezett. Az első a polgárőr egyesület gárdája lett, a második Parrag Bernadett, a harmadik a Boszik csapata. A rendezvényen Bán István polgármester mondott köszöntőt, majd a helyi Vadvirág Népi Együttes, a györkönyi Country Táncosok, Sós Fecó és Hencsy, végül Kökény Attila lépett fel. A napot bál zárta. Horváth Heléna háláját fejezi ki az önkéntesek segítségnyújtásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában