július hala

2018.08.17. 16:20

Dorn Ernő jutott július halával a következő körbe

A TEOL és a Tolnai Népújság tematikus fotóversenyt hirdetett horgászoknak a nyárra, mely nagy örömünkre sok érdeklődőt és versenyzőt vonzott. Sőt, már újabb havi nyertest is tudunk hirdetni!

Kvanduk Bence

Fotó: Mártonfai Dénes

Miután július hónap minden hetének halát is megszavaztak olvasóink, eljött az ideje, hogy a nyertesek egymással is összemérjék fogásaikat. Így az elmúlt két hétben az első, második, harmadik és negyedik hét győzteseire: Kovács Attilára és kisfiára, Sebestyén Ákosra, Dorn Ernőre és János Béla Norbertre ismét voksolhattak. A győztes pedig indulhat majd A nyár hala címért szeptemberben.

Szoros csatában végül Ernőnek sikerült A július hala címet elnyernie Norberttel szemben, akit Ákos, majd Kovács Attiláék követtek.

Dorn Ernő a 15,20 kilós ponttyal

Július harmadik hetében diadalmaskodni tudó Dorn Ernőnek úgy néz ki, a hármas szám hozhatott szerencsét, hiszen már harmadik halát nevezte, amikor sikeresen vette az első majd a második akadályt is. A győztes elmondta, 1980-ban tette le a horgászvizsgát, és azóta folyamatosan hódol a sportnak. „Megfertőzte” a szenvedéllyel a nagybácsija és az unokabátyja. Hozzátette, talán a nyugalom az, ami megfogta benne. Napos túrákra járnak általában horgászni, ahol a cél mindig a legnagyobb hal. Rekordfogásai eddig egy 17,8 kilós ponty, egy 60 kilós harcsa, busában 38 kiló, amurban 22 kiló. Ernő versenyeken is rendszeresen részt vesz. Fiatalabb korában finomszerelékes megmérettetéseken indult, most váltott, közel 10 éve bojlis szerelékkel kergeti a halakat, így ezzel is versenyzik. Leginkább a vadvizeket kedveli, szíve csücske a Duna.

/Borítóképünkön a hét hala nyereményét veszi át Ernő (balra) Finta Viktor főszerkesztőtől/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában